Létrejön az Akkumulátoripari Piacfelügyeleti Hatóság és Kompetenciaközpont, amelynek feladatai is megjelentek a Magyar Közlönyben. Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszternek az energiaügyi, illetve az innovációért is felelős miniszter bevonásával előterjesztést kell készítenie szeptember 30-ig a központ kialakításáról. Orbán Viktor ehhez a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjét kérte fel segítőnek – írta meg a 24.hu.
A nemzetgazdasági miniszternek
- 2026-ban egyszeri jelleggel 6 073 642 000 forintot,
- 2027-ben egyszeri jelleggel 5 823 492 000 forintot
kell előteremtenie ehhez.
A Magyar Közlöny arról is rendelkezett ma, hogy a kormány 14 milliárd 374 millió forinttal megemeli az idén a MÁV alaptőkéjét, mert egyetért a készáru mozgatására alkalmas és a konténerforgalom bonyolításához szükséges vasúti és közúti infrastruktúra kialakításával, valamint a kapcsolódó vasúti és közúti fejlesztések előkészítésével és megvalósításával.
Lázár János építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére ezekhez a feladatokhoz Nagy Mártonnak még külön 5,7 milliárd forint többletforrást is biztosítania kell idén és jövőre.
Az is kiderült, hogy a MÁV a kormány egyetértésével módosíthatja a kiskundorozsmai terminál bérleti-üzemeltetési szerződését, amit az állami cég a Waberer’s International Nyrt.-vel kötött, amelyben tulajdonos a miniszterelnök veje, Tiborcz István is a BDPST-n keresztül.
Nagy Márton 2025-ről: Idáig vegyes a kép
Nagy Márton szerint sok beruházás kell, amely fellendíti a gazdaságot, mert a fogyasztásra építeni hosszú távon nem lehet. Ugyanakkor a fogyasztás fellendülését várja a munkáshiteltől, az édesanyák szja-kedvezményétől és a nyugdíjas áfa-visszatérítésétől is. Itt olvashat erről többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt