Háromszor annyi magyar turista fogja Zanzibáron köszönteni az új évet, mint az ideit. Sokan foglalták le tavaly az immár Budapestről is közvetlen járattal elérhető Ománt. Mindkét országba elsősorban párok utaznak, családdal más úti célok kerültek fel a toplista élére. Többszörösére nőtt az egy hétnél hosszabb utazást tervezők száma – számolt be róla a Világgazdaság.
A karácsony és szilveszter környékére tervezett utazásokra most korábban kezdtek el ajánlatokat kérni a tengerparti ünneplést tervezők az Invia.hu online utazásközvetítőjének adatai alapján. Egyiptom, Törökország és a Kanári-szigetek az örök kedvencek egész évben: az őszi hónapokban ide foglalt utazások volumene 27-48 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.
Hosszabb és távoli üdülésre vágynak a magyarok
A hideg évszakokat általában nézve – októbertől áprilisig – Egyiptom, Törökország és a Kanári-szigetek mellett Zanzibár, valamint az Egyesült Arab Emirátusok versenyeznek a dobogós helyekért. Az ilyenkor utazók 55 százaléka a 40-59 éves korosztályból kerül ki. A legtöbben pénteken és vasárnap kelnek útra, a legkevesebben pedig hétfőn.
Csökkent a rövidebb, és többszörösére nőtt a 9, 11 és 15 napos üdüléseket választók száma.
Az őszi-téli időszakban a többség 8-9 napot tölt távol, és ezekre a napokra az utazások 76 százalékában választanak all inclusive vagy ultra all inclusive ellátást. Láthatóan az utazás mellett döntő közönség nemcsak az enyhe időjárás, a nyári hangulat, a hosszabb nappalok és az új élmények miatt választja az egzotikus úti célokat, hanem a valódi kiszakadás, a napi teendőlistáktól való, igazi elszakadás lehetősége is egyre fontosabb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
A BKK is aláírta: indulhat a Bubi közbringarendszer harmadik generációja
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna