A korábbi híreszteléssel ellentétben az Arena Mallban csak idén nyitják meg az új üzletet. A Primark új üzlete Budapesten május 28-án, kedden 10 órakor nyitja meg kapuit a vásárlók előtt. A cég közlése szerint több mint 3100 négyzetméternyi területet foglal magában az új üzlet.
A nyitás mintegy 180 munkahelyet teremt Magyarországon.
A régióban szinte már csak Magyarországon nem volt üzlete az üzletláncnak. Idén már öt éve, hogy a Primark piacra lépett a közép-kelet-európai régióban, és 2019 júniusában megnyitotta első üzletét a szlovéniai Ljubljanában. A divatlánc jelenleg öt piacon 12 üzletet működtet: Szlovéniában, Lengyelországban, Csehországban, Romániában és Szlovákiában. A budapesti nyitás mellett a Primark folytatja terjeszkedési terveit a közép- és kelet-európai térségben: a következő egy évben a romániai Temesváron, a csehországi Prágában és a lengyelországi Bydgoszczban nyit üzleteket – írja a Világgazdaság.
Maciej Podwojski, a Primark közép-kelet-európai vezetője úgy fogalmazott, hogy: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Primark híres és megfizethető árú divatját most először a magyarországi vásárlók számára is elhozhatjuk májusban. 2023 januárjában jelentettük be piacra lépési szándékunkat, és már alig várjuk, hogy hamarosan megnyissuk kapuinkat”.
Arról is beszámoltunk, hogy a budapesti üzlethez már egy ideje toborozzák az új munkaerőt, a korábban meghirdetett pozíciók betöltéséhez elengedhetetlen volt az angol nyelvtudás.
Csalók élnek vissza a Primark nevével
A hivatalos üzlet megnyitása előtt már jóval korábban a Primark nevében különböző csaló oldalak jelentek meg, ahol a cég termékeit hirdették meg.
„Aggodalommal töltenek el bennünket a hamis webhelyekről szóló hírek, és azt tanácsoljuk a vásárlóknak, hogy ne osszák meg személyes adataikat ismeretlen harmadik felekkel az interneten. Magyarországon jelenleg nincs weboldalunk, és nem kínálunk Primark-termékeket harmadik félen keresztül online értékesítésre” – közölte a Vg.hu-val a vállalat.
A fast fashion cég azt is közölte, hogy a Primark-termékeket kizárólag a következő hónapokban megnyíló budapesti üzletben lehet majd megvásárolni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722008224.jpg/240/?v=2024012201)
Kigyulladt az egyik budapesti metrómegálló
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)