Mint írja „Matteo Salvini megvédte Olaszország határait, ezzel az ország és polgárainak biztonságát, amikor nem engedte, hogy egy illegális migránsokat szállító hajó kikössön Olaszországban. Következmény: az olasz ügyészség hat év börtönt kért rá” – idézi Szijjártó Péter az egyik esetet, majd Ilaria Salisról ír, aki „Magyarországra jött egy banda tagjaként, hogy találomra járókelőket verjenek össze Budapest utcáin. Következmény: a baloldal az Európai Parlamentbe menekítette.”
Itt mindenkinek elment a józan esze? – teszi fel a külügyminiszter a kérdést.
Orbán Viktor szerint az EU mai menekültügyi rendszere nem működik, az EU-nak külső hot spotokat kellene létrehoznia, azaz a menedékkérőket nem az EU területén, hanem azon kívül gyűjtenék össze, majd bírálják el a kérelmeiket. A kormányfő az Európai Parlament utoljára lezajlott vitáján arra jutott, hogy a migráció a schengent is veszélyezteti, hiszen több tagállam is részleges határellenőrzést vezetett be. Emiatt létrehozná a schengeni csúcstalálkozókat, ahol a schengeni tagállamok vitatnák meg a közös ügyeiket, amit később nemzetközi szerződéssel intézményesítene is.
2015 óta többször vitázott a migráció kapcsán az Európai Parlamentben is, de az eddigi megoldások kudarcot vallottak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés