A nemzetközi szintű kihívások miatt bizonytalan a gazdasági helyzet, de teljesülhetnek a kormány növekedési várakozásai 2026-ban – közölte a Költségvetési Tanács (KT) szerdán az MTI-vel.
A költségvetésről szóló törvényjavaslat zárószavazásához készített, szerdán elfogadott tanácsi határozat szerint elsősorban az elhúzódó geopolitikai konfliktusok és az éledező kereskedelempolitikai feszültségek ronthatják a kilátásokat, de Magyarország szempontjából kedvező lehet, hogy számos EU-tagállam tervez költségvetési élénkítést, köztük Németország is. A 2026. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, de az eddigi körülmények kedvezőtlenül befolyásolhatják a bázisévi, vagyis a 2025-ös eredményeket.
A testület véleménye szerint a költségvetési egyensúly érdekében 3 százalék alá kell vinni a kormányzati szektor hiányát.
A költségvetési törvényjavaslat tervezete a kormányzati szektor eredményszemléletű (ESA) hiányát a GDP 3,7 százalékában határozta meg, a tanács ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tervezettől elmaradó gazdasági növekedés miatt az adóbevételek is elmaradhatnak a várakozásoktól, ezért a tervezettnél lényegesen nagyobb tartalékképzést javasolnak. A Rendkívüli Kormányzati Intézkedések előirányzatában most 50 milliárd forint szerepel erre a célra.
A GDP 72,3 százalékára tervezett államadósság-ráta a tanács véleménye alapján 4,1 százalékos reál GDP-növekedés, valamint a GDP-arányos 4,4 százalékos pénzforgalmi és 3,7 százalékos ESA-hiány mellett érhető el. A várakozásoktól elmaradó gazdasági teljesítmény ennek a megvalósítását szintén nehezítheti, a 2026-os költségvetési törvényjavaslat ugyanakkor összességében megfelel az Alaptörvényben előírt államadósság-szabálynak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben