„Megkezdődött a védekezés legkomolyabb szakasza, ma hajnalban belépett Magyarország területére az árhullám legmagasabb vízszintje. Tehát mostantól az a feladata a vízügyeseknek, a katasztrófavédelemnek, a belügynek és az önkénteseknek is, hogy kísérjük az árhullámot a Lajtától le délre, amíg el nem hagyja Szerbia felé Magyarországot” – közölte az Árvízinfón Orbán Viktor.
Ez az időszak a legnehezebb, körülbelül 7-8 napit tart, úgy számolnak, hogy jövő hét csütörtökön hagyja el az árhullám az országot a déli határnál.
Kapcsolódó
Ma reggel ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs, a legfontosabb tényeket ismertette Orbán Viktor. Az időjósok szerint a jövő héten nem lesz eső, ez azt jelenti, hogy ha száraz időszakban kell védekezni, akkor ismert a legmagasabb vízszint. Jelen állás szerint nem számítanak arra, hogy annál magasabban kell védekezni, hacsak az időjósok nem tévednek és nem kapunk egy özönvíz szerű esőt a nyakunkba.
Jó hír, hogy ahogy belépett a legmagasabb vízszint, az összes védművünk állta a próbát, tehát semmilyen új feladat nem lesz a védelemben résztvevők számára, hiszen alatta marad a 2013-as vízszintnek. Ez a védekezés karakterét is meghatározza, hiszen nem váratlan eseményekre kell felkészülni, hanem ismert és várt eseményekre, ezek elhárítását pedig korábban már kipróbáltuk és megtettük.
„Ahogy jövök lefelé az árral a Dunán, tehát ott vagyok mindig, ahol a legnagyobb veszély van egy adott pillanatban, látom a védekezésben résztvevőket, ellenőrzöm a munkájukat, és azt tudom mondani, hogy magabiztosak és nyugodtak”
– közölte a miniszterelnök.
Arról is tájékoztatott, hogy a védekezés két részből áll, van az állami és az önkormányzati. Előbbi elérte a 100 százalékos készültséget és az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet, de a legrosszabb helyeken is minimum 50 százalékon állnak.
Csütörtökön Mosonmagyaróvárnál tetőzik a Lajtán mért valaha volt legnagyobb vízszint – közölte a miniszterelnök –, a Dunai árhullám tetőzése Dévénynél van. 544 km hosszúságban védekezünk a Dunán, a Rábán, a Lajtán és a Marcalon, ebből 225 km-en van a legmagasabb fokozatú védekezés.
„Arra számítunk, hogy Budapesten szombat délután, illetve estefelé tetőzik az árvíz, 846 cm magasságot fog mutatni várhatóan a vízoszlop, ez 40-50 centivel kisebb a 2013-asnál”
– közölte Orbán.
A miniszterelnök a védekezésben résztvevőket is megemlítette:
- a vízügyből 1288 ember védekezik,
- a helyszínen van 1677 katona, de ha kell, akkor minden 24 órában 4 ezer főt tudnak beállítani,
- 988 ember a katasztrfófavédelem részéről
- 312 fő rendőr, ebből 200 diák,
- 117 fő dolgozik a büntetésvégrehajtásból is, ők olyan rabok, melyeket leválogattak bűncselekmény szerint.
Összesen tehát 4392 fő dolgozik a védekezésben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!