Korai volt néhány hónapja temetni Elon Musk pozícióját, amikor a Tesla árfolyama a töredékére zuhant, így Elon Musk vagyona is összezsugorodott, persze csak viszonylagosan, hisz a mélyponton is nagyjából 100 milliárd dolláros vagyonnal azért maradt mit a tejbe aprítania.
A Tesla részvény akkor talán még a fundamentumokhoz képest is túl mélyre esett, de mivel a cég értékesítésének és profitjának jövőbeli alakulását nehéz megbecsülni, az árfolyam meglehetősem mozgékony. Akkor a technológiai cégek általában is a mélybe kerültek, azóta viszont óriási szárnyalás zajlott bennük, és az utolsó két hétben a Teslát is nagyon felkapták a befektetők, olyannyira, hogy Elon Musk vagyona 234 dollárra nőtt a Forbes szerint, így megelőzte a fél évig a trónon lévő francia luxuskirályt, ugyanis Bernard Arnault, a Louis Vuitton fő tulajdonosa jelenlegi árfolyamok mellett 225 milliárd dollárt mondhat magáénak.
Természetesen a helyzet még sokat változhat, a helycserére többször sor kerülhet, egy biztos: Elon Musk bármilyen botrányokba keveredhet például a Twitter által, emellett továbbra is olyan vállalkozói, cégvezetői képességekkel rendelkezik, amelyekkel két fő vállalkozását, a Teslát és a SpaceX űrcéget sikeresebbé teheti, így profitjuk növekedése az átmeneti visszaesések ellenére hosszabb távon jelentős lehet.
A Tesla most más autógyártókkal összehasonlítva megint drága, de növekedési potenciálját egy-egy visszaesés után Musk ügyesen újra pályára állítja például árcsökkentések vagy olcsóbb típusok piacra dobása által, úgy, hogy a profitráta se süllyedjen túl mélyre, vagyis a cég összenyeresége pár év múlva visszaigazolja a mostani árfolyamot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Vérengzés volt a Floridai Állami Egyetemen

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban
