A magyar GDP a második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbival összevetve pedig csak 1,5 százalék volt a plusz. A beruházások 16,8 százalékkal zuhantak be egy év alatt. A számunkra fontos német gazdaság is stagnál, az autóiparban az üzleti hangulat mínusz 18,5-ről mínusz 24,5-re esett, ez pedig rányomja a bélyegét a munkaerő-kölcsönzésre.
A gazdasági lejtmenetet ezek a cégek érzik meg először és náluk látszik az is, ha elindul a növekedés. A kölcsönbe vevők ugyanis baj esetén a kölcsönzött létszámtól válnak meg első körben, konjunktúrában pedig őket veszik fel elsőként.
Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján a HR Portál azt írja, 2024 első félévében érzékeny veszteségek történtek az ágazatban.
Az idén január és július között a 15 cégből 10-nél volt létszámcsökkenés:
- a WHC-nél, 737 fő, az állomány 12 százaléka,
- a Get Work Trendnél 530 fő a kölcsönzötti állomány 35 százaléka,
- az Adecconál 385 fő,
- a Man at Worknél 358 fő,
- a Prohumannál 321 fő tűnt el.
Két nyertese van ennek a 6 hónapnak, a Starjobs, amely mintegy 60 százalékkal, 538 fővel nőtt és a Work Force 438 fős bővüléssel.
Ha a júliust a tavaly júliussal vetjük össze, akkor még borúsabb a kép. A 15 szereplőből 12-nél történt visszaesés. Érdemi létszámnövekedést csak a Starjobsnál (plusz 718 fő) és a Viapan Dologidőnél (plus 593 fő) regisztráltak.
És még az is közrejátszott, hogy kevesebb kölcsönző hozhat be vendégmunkásokat.
A kormány év elején 500-ról 1000 főre emelte a minimális kölcsönzötti létszámot, és ebből is 500-nak magyar munkavállalónak kell lennie. Kiesett a körből, saját kérelmére, a Humán Centrum és a Primajob. Nem tudta hozni létszámelvárásokat és szintén kikerült a Randstad, az EU Jobs, a Humánia HRS Group, az Adapt és a Job HR. A minősített kölcsönbeadói kategóriában való bent maradás feltétele pedig az is, hogy az új toborzások 30 százalékának magyarnak kell lennie.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat