A magyar kormány a Demján Sándor Program keretében 1410 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k termelékenységének növelését és méretugrását.
A kormány célja, hogy az intézkedésen keresztül lehetőséget biztosítson a vállalkozások számára eszközbeszerzésre, technológiafejlesztésre, valamint online jelenlétük megerősítésére.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek szerdán küldött közleményében kiemelte: ennek részeként a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” program keretében 9 milliárd forintnyi támogatás áll rendelkezésre a vállalkozások számára.
A pályázatra eddig 4300 vállalkozás nyújtotta be a támogatási igényét, amelyből már 1500 projekt támogatói döntéssel zárult, kétmilliárd forint értékben.
Év végéig lehet pályázni
A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” pályázat egy utalványszerű voucher program, amely az 50 fő alatti vállalkozások weboldal fejlesztéseit és közösségi média megjelenését támogatja, ezáltal erősítve online jelenlétüket és e-kereskedelmi tevékenységüket. A pályázatra
- eddig összesen több mint 8 ezer regisztráció érkezett;
- a 9 milliárd forintos keretösszegből támogatott programra 2025. december 31-ig, vagy a keretösszeg kimerüléséig pályázhatnak az érintettek;
- a voucherek kibocsátása jelenleg is folyamatos, amelyekkel a vállalkozások be tudják nyújtani igényeiket a kiválasztott telekommunikációs szolgáltatókhoz.
A programban ötféle: egyenként 400 000 forint és 1 500 000 forint közötti értékű szolgáltatáscsomag megvalósítására pályázhatnak a vállalkozások, amelyek kivitelezését kizárólag a pályázati feltételeknek megfelelt, szerződött szolgáltató partnerek végezhetik. A palyazat.neum.hu weboldalon közzétett – még bővülő létszámú –, jelenleg 22 szállító partneren keresztül nyílik lehetőség a sikeres pályázatok megvalósítására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Édesszájúak, figyelem: ezen a napon féláron fagyizhat az ország

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Özönlik a tömeg Ferenc pápa sírjához, 150 ezren mondanak érte imát

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Messziről kerülje az M0-st! Két sávot is lezártak váratlanul

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron
