A bizalom töretlen: Donald Trump változatlanul elégedett gigamilliárdos barátjával, harcostársával, Elon Muskkal, valamint az általa vezetett amerikai kormányzati hatékonysági minisztériummal (DOGE). Ugyanakkor mindketten úgy döntöttek: eljött az ideje, hogy Elon Musk visszatérjen az üzleti életbe, és a továbbiakban mintegy „támogató szerepet” töltsön be az amerikai közéletben.
A Politico szerint az amerikai elnök mindezt már egy március 24-i kabinetülésen bejelentette. A lap úgy tudja, hogy a Tesla-vezér nagy valószínűség szerint megtartja nem hivatalos tanácsadói szerepét Donald Trump mellett, ahogy a Fehér Házban is alkalmanként megjelenik majd. Tehát aki úgy gondolja, hogy Elon Musk eltűnik Donald Trump belső köreiből, nagyot téved.
Elon Musk körülbelül 130 napja tölti be a különleges kormányzati alkalmazotti státuszt, a kinevezés határideje pedig várhatóan május végén vagy június elején jár le, azaz jön el a távozás határideje a Fehér Házból. Ugyanakkor a Politico azt is megjegyzi, hogy a Trump-kormányzat tisztviselői közül nem egyen frusztráltak Elon Musk kiszámíthatatlansága miatt és egyre nagyobb tehernek érzik a jelenlétét.
Meg fogom tartani őt, ameddig csak tudom. Ő egy nagyon tehetséges fickó
– fogalmazott Donald Trump Elon Musk hivatalának lejártával kapcsolatban. A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója így várhatóan ugyanúgy Donald Trump egyik legfőbb tanácsadója és bizalmasa marad. Az üzletember azután vette át a kormányzati hatékonysági minisztérium irányítását, hogy Donald Trump megkezdte második elnöki ciklusát.
Egy nap alatt lett milliárdos Trump haverja
Elképesztőt száguldott rögtön tőzsdei bevezetését követően a Newsmax konzervatív tévétársaság részvénye, ezzel egy csapásra milliárdossá tette annak alapító-vezetőjét, aki nem mellesleg Donald Trump régi barátja. Az irreális emelkedéssel visszatérhetett a mémrészvény mánia.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Lehengerlően olcsó elektromos autóval hozakodnak elő, de magunknak kell összerakni

Hihetetlen értékeket rejthet egy ószeres, így akadtak a Picasso műre

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat
