Több mint fél éve késik az orosz Mere diszkontlánc első magyarországi üzletének megnyitása, pedig a cég több mint húsz embert felvett a bolthálózata elindítására, és több tucatnyi beszállítóval, illetve üzlethelyiséggel is tárgyalt, mostanáig azonban hiába – írta meg a Telex. A lap megtudta, a csúszás oka, hogy káosz és döntésképtelenség van a vezetésnél.
Áprilisban röppent fel a hír, hogy a Szibériából indult, de Szerbiában is bolthálózatot üzemeltető Mere Magyarországra jön. Úgy nézett ki, hogy az idén február elején Nyíregyháza külvárosában nyílna az első üzlet, amelyet már 2024-ben bejegyeztettek.
Ezeknek mind külön-külön szerbiai anyavállalata van, amelyekben 60-80 százalékban Szergej Schneider Mere-alapító a többségi tulajdonos. Mellette 12-20 százalékos tulajdonrésszel mindegyikben benne van testvére, Andrej Schneider, illetve minden cégben van egy-egy külön kisebbségi tulajdonos.
A Mere Szvetofor néven futó oroszországi bolthálózat is úgy működik, hogy minden régióban van egy külön cég, amelyeknek csak a főtulajdonosa és a márkaneve közös, egyébként külön beszerzéssel és külön csapatokkal működnek, mind saját felelősségre. Hasonlóan megy ez Romániában is, és vélhetően Magyarországon is ezt akarták megvalósítani.
A cég működésére rálátó egyik forrás szerint a három csapatnak megtiltották, hogy együttműködjenek, és a beszerzők párhuzamosan tárgyaltak a beszállítókkal. Ennek ellenére már a TS Retail, valamint a Hungarétel Kft. is eljutott abba az állapotba, hogy már el tudták volna indítani a boltokat. Ez azonban azért nem történt meg, mert egy olyan modellel próbál elindulni a Mere, amely nem alkalmazható a magyar viszonyok között.
Például:
- Egyszerre több üzletet nyitnak meg, és amelyik három hónap alatt nyereségessé tud válni, az működhet tovább. Ennek a kockázatát azonban a Mere projektcégei nem szeretnék viselni.
- Az ingatlantulajdonosok nagy részének sem elfogadható, hogy a Mere az üzlethelyiségek kialakításához általában az épületek átalakítását is elvárná tőlük. A jobb adottságokkal rendelkező üzlethelyiségekért ráadásul komoly piaci verseny zajlik, a Spar, a Penny és az Auchan is folyamatosan keres ilyeneket. Nekik nem jelent gondot a kaució kifizetése sem. A Mere a kaució miatt dőlt be Káposztásmegyeren és Nyíregyházán is.
- A gyártóknak maguknak kellene a termékeiket kiszállítani az üzletekbe, vagyis ha megkapnak egy rendelést, saját kamionnal körbejárnák az összes Merét, és mindenhol kiszórnák az oda megrendelt mennyiséget. A Mere ezzel rengeteg pénzt spórolna, hiszen úgy tudna boltokat üzemelni, hogy közben nem kellene foglalkoznia a bonyolult és költséges logisztikai hálózat fenntartásával.
- A Mere speciális kérése, hogy ne a megrendelt (és leszállított) termékekért kelljen fizetnie, hanem csak az eladott mennyiség után.
Ez Oroszországban így működik, és az orosz vezetés meg van győződve róla, hogy az ottani modell egy az egyben átvehető Magyarországra, de a Telexhez eljutott levelezések szerint a magyar cégek nem lelkesednek ezért az ötletért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Ikonikus sziklánk vált vandál támadás áldozatává: mérhetetlen a pusztítás
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Sokkoló szóbeszéd terjedt el a Balaton-parton, a rendőrség is megszólalt

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
