Hivatalosan, több forrásból megerősített információ továbbra sem érkezett arról, hogy megveti a lábát a magyar piacon az olcsó orosz diszkont lánc, a Mere.
Ugyanakkor a vg.hu kiszúrt egy álláshirdetést, amelyet egy Magyarországon élő oroszokat tömörítő, több ezer főt számláló közösségi média csoportban tettek közzé. Az orosz nyelvű hirdetés alapján kifejezetten olyanokat keres a Mere, akik jól beszélnek magyarul és oroszul is.
A lap megjegyzi: az álláshirdetést a korábbi cikkekben a Mere magyarországi leánycégeként azonosított TS Retail Kft. illetékese jegyzi. Ez a társaság korábban is közzétett már hasonlót, csak akkor a LinkedInen keresztül.
A friss felhívás szerint például állandó jelleggel keresnek IT-szakembert „technikai támogatás és üzemeltetésbiztosításra”, ahogy az álláshirdetésben az is szerepel, hogy a Mere európai szupermarketlánc már 2025 első felében készen áll arra, hogy megnyissa üzleteit.
Nyet „orosz fapados Aldi”
Először tavaly áprilisban merült föl, hogy Mere néven nyitna Magyarországon is üzleteket az orosz Szvetofor kiskereskedelmi lánc. A főként élelmiszereket és mindennapi használati cikkeket árusító, olcsóságáról híres „fapados” áruház három éven belül 200 üzletben szeretne 700 millió eurós forgalmat elérni hazákban, szóltak az akkori hírek. Majd napokon belül kiderült, hogy a boltnyitásból egyelőre nem lesz semmi.
Kapcsolódó
A Mere áruházláncról és annak történetéről EBBEN a cikkünkben írtunk bővebben.
Olcsó áru a vevőnek, busás bevétel a tulajoknak
A csoport bevétele 2020 végén 189 milliárd rubelt tett ki, így a Mere mögött álló cég 2020-ban a leggyorsabban növekvő FMCG szegmens lett Oroszországban. Hazai pályán egyébként szankciók ide vagy oda, jól teljesít a Mere, sajtóhírek szerint tavaly árbevétele 40 százalékkal nőtt és elérte az 5 milliárd eurót. A Forbes leggazdagabb oroszokat számon tartó rangsorán a tulajdonos tervérpár, Szergej és Andrej Schneider együttes vagyonát 65 milliárd dollárra taksálják.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra