Az éves szinten adható kedvezményes mennyiség semmiképpen sem vész el, mert azt legkésőbb az éves elszámolószámlában elszámoljuk minden ügyfelünknek – nyugtatja a fogyasztókat Facebook oldalán az MVM Csoport.
Ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél előzőleg nem használta fel teljes mértékben az adott havi fogyasztási időszakra jutó, kedvezményes mennyiséget, akkor most azt is beszámítják a számlájába.
Hiába érzi úgy, nem extrém a mostani hideg
Mint jelezték, dacára az országban eluralkodott farkasordító hidegnek, a jelenlegi hőmérséklet az elmúlt évek téli középértékeit és a fogyasztási szokásokat figyelembe véve összességében nem számít extrémnek.
Az MVM ügyfeleinek több mint 90 százaléka éves szinten jellemzően belefér a kedvezményes fogyasztási sávba, ráadásul a decemberi enyhébb napok miatt eddig 8 százalékkal volt kisebb a lakossági szezonális felhasználás a 2024-eshez képest.
Az egyenletes részszámlás ügyfeleknél a rezsicsökkentett mennyiség naparányosan oszlik el, a havi diktálással vagy hőmérsékletfüggő részszámlázással fizetők januárban juthatnak hozzá a legnagyobb kedvezményes mennyiséghez, ami az éves keret közel ötöde.
Aki szeretné tudni, jelenleg hol tart, a szolgáltató kalkulátorában pillanatok alatt ellenőrizheti.
Van részletfizetés, nincs kikapcsolás
Ha a nagy hideg és a többletfűtés miatt mégis magasabb összeg jelenne meg a számlán, és annak befizetése nehézséget okoz, az előfizetők részletfizetést is kérhetnek az MVM ügyfélszolgálatain, telefonon vagy személyesen. A magas összegű számláknál erre külön felhívják majd a figyelmet – áll a bejegyzésben.
Azt is fontos tudni, hogy a tartós zimankó miatt január 31-ig meghosszabbították az önkéntes kikapcsolási moratóriumot, vagyis ebben az időszakban senki nem maradhat szolgáltatás nélkül.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Orbán Viktor szerint egy olyan titkos paktum született, amiről nem tudhatnak a magyarok a választásokig
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Török Gábor: ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon