A választásokhoz közeledve a kormányzati költekezés - jutatások, osztogatások - fokozódhat, azonban fontos tudni, hogy az államháztartási költségvetés nem bír el minden terhet – nyilatkozta a Telexnek Virovácz Péter.
Hozzátette,
bármelyik politikai oldal kerül kormányra 2026-ban, nem tudja majd megváltoztatás nélkül tovább vinni a rezsicsökkentést, ahhoz mindenképpen hozzá kell nyúlni.
A jelenlegi konstrukció fenntarthatóság kérdéses, ha a támogatás az állami szerepvállalás korlátaiba ütközik.
Virovácz azt is elmondta, hogy a kedvezményes árak folyamatosan nyomás alatt tartják a költségvetést, ezen csak ronthat, ha a várva várt növekedés továbbra sem indul be. A kormány emiatt ugye egyszer már hozzányúlt a rendszerhez, amikor 2022-ben szűkítette a kedvezményezettek körét. (A teljes adást itt lehet meghallgatni!)
A soron következő kormánynak – legyen az bárki – döntenie kell:
- vagy csökkenti a kedvezményeket
- vagy más terheket emel,
- vagy lemond arról, hogy ezek a kedvezmények ebben a formában megmaradjanak.
Hat hónap alatt 500 milliárd forintjába került az államnak a rezsicsökkentés
Az év első felében 484 milliárd forintjába került az államnak, hogy a magyar lakossági átlagfogyasztók támogatott és nem piaci áron jutnak hozzá a háztartási energiához. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona