A Mol a kedden megjelent sajtóértesülésekkel kapcsolatban közleményt adott ki, ebben leszögezték, hogy a tőzsdei kommunikációjuk minden esetben megfelel a hatályos jogszabályoknak.
A történet lényegét itt foglaltuk össze. Röviden: bejelentés után a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti vizsgálatot indított annak ügyében, hogy a Mol miért nem tájékoztatta a közvéleményt és a részvényeseit arról, hogy a január 27-i dróntámadás után több mint 15 napig sem érkezett olaj a Barátság vezetéken, illetve szabályszerűen értékesített-e a Mol négy csúcsmenedzsere részvényeket az érintett időpontban.
Kapcsolódó
A társaság később már beszámolt arról, hogy a Barátság-kőolajvezeték leállása miatt kezdeményezte a stratégiai készletek felszabadítását, mégpedig abban az időpontban, amikor a helyzet üzleti hatása egyértelművé vált. Ez az időpont február 16-a.
Ez a bizonyos egyértelmű helyzet akkor következett be, amikor az Ukrajnából érkezett hivatalos tájékoztatás nyomán világosság vált, hogy a vezeték visszaindítása bizonytalan és hogy a Mol saját tulajdonú operatív készlete előbb-utóbb el fog fogyni - fogalmazott az olajtársaság.
A vállalat azért kezdeményezte a stratégiai készlet felszabadítását, hogy a finomítók működése folyamatos maradjon.
Korábban időben jött a visszaindítás
A Barátság kőolajvezeték az elmúlt években többször (több mint 20 alkalommal) állt le műszaki, karbantartási vagy egyéb a nem normális üzletmenethez kapcsolódó okból. A mostanihoz hasonló, a háborús cselekményekhez kapcsolódó váratlan leállás is többször megtörtént már, és az újraindulás is minden esetben bekövetkezett azelőtt, hogy a Mol saját készletei kimerültek volna.
Így ezek az átmeneti szállítási fennakadások nem jelentettek hatást a Mol üzleti működésére. A társaság hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a Barátság-vezeték Magyarországon kívül szakasza nem a Mol tulajdonában vagy üzemeltetésében álló infrastruktúra, hanem harmadik felek által működtetett rendszer.
A vezetéken bekövetkezett rongálódás önmagában nem a Mol üzleti eseménye, annak kezelése elsődlegesen az ukrán fél felelősségi körébe tartozik. Az Ukrajnából érkező hivatalos tájékoztatásig a Molnak nem volt tudomása arról, hogy a leállás nem egy átmeneti üzemszünet
- írta a Mol.
Ez a helyzet a részvényügyletekkel
A közlemény kitért arra is, hogy a Mol tisztségviselői a részvényügyleteiket a jogszabályoknak megfelelően hajtották végre és azok közzététele megvalósult a jogszabályokban előírt csatornákon keresztül. Az olajtársaság elkötelezett a tőkepiaci átláthatóság mellett és mindenben áll az MNB rendelkezésére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Atomcsapással fenyegetett meg három országot Medvegyev
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Négy év háború Ukrajnában: ki diktálhatja a béke feltételeit?
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Vámcsapás Washingtonból: reszkettek az európai tőzsdék