Csökkenő bevételek mellett stagnált az MVM csoport adózott nyeresége az év első felében – derül ki a holding pénzügyi jelentéséből, amelyet hétfőn publikáltak. Ebből az is kiderült, hogy
az év első felében az MVM a rezsivédelmi szolgáltatás biztosításáért jelentős ellentételezést kapott a magyar államtól, ennek összege 484 milliárd forint volt.
Miért jár kompenzáció az MVM-nek?
A cégcsoport a 289/2022. (VIII. 5.) kormányrendelet "a veszélyhelyzet idején a villamos
energia és földgáz egyetemes szolgáltatás változatlan feltételek szerinti nyújtását biztosító
rezsivédelmi szolgáltatásról" értelmében jogosult ellentételezésre a rezsivédelmi szolgáltatás biztosításáért.
Az MVM csoport részére az év első félévében 484 milliárd forintot folyósított a kijelölt minisztérium, támogatásként a magyar rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésére. További jelentős tétel a Debrecen Gazdasági Övezet bővítésével összefüggő infrastruktúra fejlesztésére kapott 25,7 milliárd forint összegű állami támogatás.
Stagnált a csoportszintű profit
Az értékesítés árbevétele meghaladta a 2000 milliárd forintot, de 6,5 százalékkal elmaradt a tavalyi bázistól. Az egyéb bevételek viszont 26 százalékkal 573 milliárd forintra nőttek. Az első félévben az értékesítési árbevétel mintegy fele (1066 milliárd forint) származott földgáz értékesítésből, a második legjelentősebb tétel a villamos energia kereskedelem volt, 594 milliárd forinttal. Az exportból származó árbevétel 938 milliárd forintot tett ki.
Az MVM működési profitja 336 milliárd forint volt, 2 százalékkal több, mint tavaly.
Az adózott profit 222 milliárd forinton stagnált.
Az év első felében a vállalatot működési környezetét negatívan befolyásolták a globális és regionális geopolitikai feszültségek, az infláció, valamint a lassuló európai konjunktúra. Ezek kiemelt kockázatot jelentettek, különösen az exportlehetőségek szűkülése és az energiaárak változékonysága miatt - áll a jelentésben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna