Március 1-je idén nemcsak a lakásbiztosítási kampány rajtját jelenti, hanem egy kemény határidőt is nagyjából 70 ezer autós számára. Azoknak, akik az év végi kampányban váltottak, és január 1-jei kezdettel kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, legkésőbb vasárnap éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosítóhoz – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, melyet az Infostart írt meg.
A tét nem kicsi. Már egyetlen nap csúszás is automatikus szerződésmegszűnést jelent:
a biztosító a határidőt követő napon törli a szerződést, a biztosítási védelem pedig azonnal elvész.
Ha valaki így okoz balesetet, saját zsebből fizethet – egy személyi sérüléssel járó ügy akár több tízmillió forintos teher is lehet, amit szélsőséges esetben élethosszig kell törleszteni.
A mulasztás ráadásul nem áll meg itt. Újrakötéskor nemcsak a türelmi időszak díját kell rendezni, hanem a kiesett napokra számolt, kifejezetten magas fedezetlenségi díjat is.
- Személyautóknál ez idén – teljesítménytől függően – napi 990–2090 forint,
- teherautóknál akár 7770 forint is lehet naponta.
A szerződést ugyanannál a biztosítónál kell újra megkötni, és ilyenkor a teljes éves kgfb-díjat egy összegben kérik el.
A felelősség egyértelműen az üzembentartóé: arra nem lehet hivatkozni, hogy nem érkezett csekk vagy értesítés. Ráadásul a március 1-jei határidő az összeg beérkezésére vonatkozik, ami idén hétvégére esik. A biztosítói pénztárak miatt személyesen csak péntekig lehet intézkedni, a postai és online bankkártyás fizetés több munkanapot is igénybe vehet, így ezeket legfeljebb szerdáig érdemes elindítani. Az azonnali átutalás viszont 5 másodpercen belül teljesül, így még vasárnap is működhet – de az alkuszszövetség szerint senki ne hagyja az utolsó pillanatra.
Azoknak, akik nem váltottak, és maradtak a biztosítójuknál január 1-jei évfordulóval, a díjat a normál menetrend szerint már január végéig rendezniük kellett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Orbán Viktor szerint egy olyan titkos paktum született, amiről nem tudhatnak a magyarok a választásokig
Török Gábor: ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon