Novembertől új épületenergetikai szabályok lépnek hatályba, és megújul az épületek energetikai tanúsítási rendszere, már nem lehet tanúsítványt létrehozni a régi rendszerben, csak az újban.
Az E-tanúsítás felület a 2013 óta kiállított energetikai tanúsítványok adatbázisa is (ahol egyébként bárki kikeresheti egy ingatlan tanúsítványának számát és az energetikai besorolását cím vagy helyrajzi szám alapján), az Országos Építésügyi Nyilvántartás része, az üzemeltetője az állami Lechner Nonprofit Kft. – írja a Bank360.
Az új E-tanúsítás novemberi indulásával kapcsolatban azonban sok bizonytalanságot tapasztaltak az Ingatlannet.hu által megkérdezett tanúsítók.
A teszt felület október 4. óta elérhető, ezen a tanúsítók kipróbálhatják egyebek mellett a bejelentkezést, a saját tanúsítványok közti keresést, a fájl feltöltést, a funkciók azonban - a nyilatkozók szerint – eddig nem igazán működtek. A november 1-jei indulás esetleges elhalasztásáról nem kaptak értesítést.
Van szakértő, aki a jövő hétre nem vállalt munkát, míg mások azt tanácsolják a hozzájuk fordulóknak, halasszák el november közepéig az ügyek intézését.
Márpedig az ingatlan adásvételhez mindenképpen szükség van energetikai tanúsítványra. Azt, illetve annak számát az ügyvédek megkövetelik a szerződéskötéskor, mert erre szüksége van a földhivatalnak is.
Hibákra figyelmeztet az üzemeltető is.
Ahhoz, hogy az új alkalmazás a megadott november 1-jei dátummal el tudjon indulni, súlyos kompromisszumokat kellett hozni a fejlesztés során. Ezeket igyekszünk minél hamarabb orvosolni, ezzel együtt az első néhány hónap során a tanúsítókat szeretnénk felkészíteni az alábbi nehézségekre
– olvasható az üzemeltető tanúsítóknak címzett, szeptember végi tájékoztatójában.
A novemberi indulás legnagyobb kockázata az, hogy a tanúsítói számítást végző szoftverek olyan fájlt állítanak elő, amit a Lechner központ új E-tanúsítás alkalmazása nem fogad el. Kérik a tanúsítókat, hogy a hibáról értesítsék a szoftvergyártókat.
Középtávon azzal számolnak, hogy a feltöltött fájlból a tanúsítvány előnézet (pdf dokumentum) és a hiteles tanúsítvány (pdf) előállítása több percet fog igénybe venni.
A „nehézségek” között szerepel az is, hogy
- kezdetben csak 12 darab képet tölthetnek fel a rendszerbe a tanúsítók, azokat is átméretezve, legfeljebb 4 MB terjedelemben,
- a tanúsítványon az első időszakban nem lesz digitális pecsét, a tanúsítvány a nyilvántartásba vétellel válik hitelessé.
Kötelező az energetikai tanúsítvány az ingatlanok adásvételéhez és bérbeadásához, valamint az új épületek használatbavételi engedélyéhez vagy a használatbavétel tudomásulvételéhez. Az épületek energiahatékonyságát javító különböző pályázatokhoz is csatolni kell, és a bankok is kérhetik a zöld lakáshitelek feltételeinek teljesülése igazolására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel