Norvégia gazdasága sokkal jobban teljesít a vártnál: az első negyedév számai három éve a legnagyobb bővülést mutatják. Mindez pedig sokakat meglepett, ugyanakkor alátámasztja a norvég jegybank óvatosan lazító stratégiáját.
A helyi statisztikai hivatal közlése szerint Norvégia GDP-je, amely nem foglalja magába a norvég olaj-és gázipar eredményeit, egy százalékkal nőtt az idei első negyedévben az azt megelőző negyedévhez képest.
Ez a mostani negyedéves növekedés pedig a legnagyobb három havi növekedés 2022 második negyedéve óta – írja a Bloomberg, amely a rangos üzleti lap saját várakozásait és előzetes becsléseit is túlszárnyalja, akárcsak a norvég jegybank, a Norges Bank által előrejelzett 0,6 százalékos bővülést.
Ami az elemzők és a norvég statisztikai hivatal szerint a norvég gazdasági növekedést hajtotta:
- a kivételesen teli víztározóknak köszönhető magasabb energiatermelés;
- a halászati ágazat kimagasló teljesítménye;
- a lassan, de hűlő infláció;
- a kiskereskedelmi forgalom élénkülése.
Oroszország legnyugatibb szomszédja a családi ezüsthöz is hozzányúlna Ukrajnáért
Norvégia egyre elkötelezettebb Kijev támogatását illetően. Lapértesülések szerint a világ legnagyobb részvényesének számító állami vagyonalap forrásait is felhasználnák, ellenzéki vezetők pedig sürgetik, hogy töröljék el a hadiipari részvényekre vonatkozó tilalmat az alap befektetési politikájából.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép