Klímavédelmi kérdésekkel kapcsolatban nyilatkozott az Indexnek Áder János, aki interjújában elmondta, a szén-dioxid -kibocsátással kapcsolatban a kisebb országok joggal mondhatják, hogy amíg a nagy kibocsátók nem cselekednek, addig ők hiába tesznek bármit is, elenyésző a hozzájárulásuk. A legtöbben az Egyesült Államokról és Kínáról beszélnek, de Áder János úgy érzi,
a G20-ak megállapodása nélkül nem várható érdemi változás. Ez a csoport felel ugyanis a kibocsátások 80 százalékáért.
A volt köztársasági elnök azt is elmondta, hogy a már megkötött megállapodásokat azért sem sikerült végrehajtani, mert mindenki attól fél, hogy versenyhátrányba kerül. Ez jogos félelem. Ha beruházunk, költségvetési forrásokat csoportosítunk át, jelentős technológiaváltást hajtunk végre, más közgazdasági modellszámítást alkalmazunk, és ha a versenytársaink nem tesznek így, akkor versenyhátrányba kerülünk, amit senki nem akar.
Kiemelte, hogy szükség lenne egy jól ellenőrizhető rendszerre, ahol nem a versenyhátrány vagy versenyelőny lesz a döntő, hanem a hosszabb távú jövő. Amíg ez nincs meg, addig csak lamentálunk a problémáról.
Áder szerint
a háború rontja a megállapodás esélyeit, mert diplomáciai szélcsend van. Elképzelhetetlen, hogy Oroszországgal klímatárgyalásokat kezdjenek, pedig Oroszország jelentős kibocsátó.
A háború, és minden olyan esemény, ami a nagyhatalmak közötti szembenállást erősíti, hátráltatja az átfogó klímamegállapodás megkötését. Az Egyesült Államok és Kína vetélkedése sem a megállapodás irányába mutat.
Az egykori köztársasági elnök arról is beszámolt, hogy azon 21 ország közé tartozunk a világon, ahol 1990 óta jelentősen csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, miközben emelkedett a GDP. Ráadásul az erdőfelületek nagysága is gyarapodott. A megépített szennyvíztisztítók következtében a Magyarországra érkező folyók tisztábban hagyják el az országot, mint ahogy ide érkeztek.
Áder kiemelte, hogy
ha bezárjuk a Mátrai Erőművet – amiről döntés van –, további 14 százalékkal csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátásunk. Ez nagyjából akkora mennyiség, amit a magyar erdők megkötnek.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az onnan kieső áramot pótolni kell, de erre is megvannak a tervek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!