Több súlyos baleset is történt az elmúlt években, amelyeket fiatal, friss jogosítvánnyal rendelkező sofőrök okoztak nagy teljesítményű autókkal. A közlekedésbiztonsági szakértők szerint ezért időszerű lenne módosítani a KRESZ-t, és szigorítani a kezdő sofőrökre vonatkozó szabályokat – számolt be az ATV.
Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, a jövőben két éven keresztül nem vezethetnének bizonyos autókat azok, akik friss jogosítvánnyal rendelkeznek – ez a korlátozás az idősebb, de szintén tapasztalatlan sofőrökre is vonatkozna.
Kapcsolódó
Az intézkedés célja, hogy csökkentsék a nagy teljesítményű, nehezebben kezelhető járművek okozta balesetek számát.
Például egy amerikai terepjáró, amely közel 500 lóerővel rendelkezik, a jövőben tiltólistás lehet a kezdők számára. Huszár István szerviztanácsadó szerint egy ilyen autó már kis gázadásra is óriási erőt fejt ki, amit rutinos sofőrök is nehezen kontrollálnak.
Horváth László szakoktató pedig arra figyelmeztet, hogy a szülők felelőssége is óriási abban, hogy milyen autóval indítják el gyermeküket a forgalomban. A KRESZ-módosításról várhatóan a jövő év elején szavaz majd az Országgyűlés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából