Oroszországnak sose volt még akkora szüksége a kínaiak támogatására, mint az ukrán ellentámadás alatt elszenvedett látványos katonai kudarc után, de kérdés, mennyire szolgálná Kína érdekeit a formális elköteleződés. Ugyan arra egyelőre kicsi az esély, hogy lőszer hiányában félbehagynák az ukrajnai megszállást, kétségtelenül évekbe telhet visszapótolni amit ellőttek az orosz katonák és más kétségeket is fölvet, hogyha Putyin a Nyugat kisebb ellenségeinek kegyeire szorul.
Szerző(k): Sasvári MarcellVlagyimir Putyin haderői kénytelenek Észak-Koreából és Iránból beszerezni felszereléseket, mivel a szankciók és az ukrajnai katonai veszteségek hatása egyre jobban érezteti hatását.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz hadsereg – az exportellenőrzés és a szankciók miatt – súlyos ellátási gondokkal küzd, ezért Észak-Koreától vesz fegyvereket.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz észak-koreai televízió időjárás-jelentései megváltoztak az elmúlt időben. Míg korábban olyanok voltak, amilyeneket a világ más tévéiben 20-30 évvel ezelőtt láthattak a nézők, ma már alig lehet megkülönböztetni egy ottani híradó végét egy dél-koreai hírműsor záró időjárás-jelentésétől. A rezsim rájött, hogy az időjárással jobb nem szívózni, inkább fel kell használni a propagandában. És ez nem minden.
Szerző(k): Komócsin SándorNyilvánosságra került egy lista, amelyből kiderül, milyen fegyvereket adott át az Egyesült Államok Ukrajnának az egyik támogatási csomagban. E szerint kaptak Excalibur névre keresztelt precíziós ágyúlövedékeket is, ami eléggé rossz hír az orosz inváziós erőknek. Oroszország is fogytán van a tüzérségi lövedékekből és rakétákból, amiket Észak-Koreából pótolna.
Szerző(k): Komócsin SándorTovábbi nehézfegyvereket szerezne be az orosz vezetés, legalábbis ezt állítják amerikai hírszerzők. A kiszemelt eladó nem más, mint Észak-Korea.
Szerző(k): Rácz GergőValós veszély egy atomháború kirobbanása és nem csupán az Ukrajna ellen indított orosz agresszió miatt, hanem azért is, mert nem sikerült megakadályozni a nukleáris fegyverek elterjedését a világon.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta Észak-Korea egymás után tette a gesztusokat a moszkvai vezetésnek, ami nem maradt válasz nélkül. A nemzetközi közösségből kitaszított két ország egyfajta Bonnie és Clyde párosként riogathatja a Föld bolygó többi országát a jövőben.
Szerző(k): Komócsin Sándor