A világ legélhetőbb városa Koppenhága lett, ezzel Bécs elvesztette az első helyet. A lista végén azonban továbbra is súlyos problé ...
Megjelent a legdrágább városok listája, Szingapúr harmadik éve tarol, de London is zárkózik.
Az utcán hagyott autóroncsok azon túl, hogy nem túl szépek, leginkább bosszantóak, mert elfoglalják a szabad parkolóhelyeket, amel ...
Budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli az Uber, ami a fővároson kívül még egy megyeszékhelyen is elérhető már. Emellett elindították az Uber Boat-ot, amely lehetővé teszi a helyiek és turisták számára, hogy közvetlenül az Uber alkalmazásból foglaljanak városnéző hajóutakat.
Szerző(k): H. B.Bejelentette Mezőberény polgármestere, hogy a településen júliustól leáll a helyi autóbuszjárat.
Szerző(k): G. É.Új mintázatokat mutatott be az Egyensúly Intézet településindexe. A kutatás, ami több mint 53 indikátor és 360 ezer nyilvánosan elérhető statisztikai adat alapján készült, arra mutatott rá, hogy a főváros relatív előnye csökken, a Balaton térsége pedig előre tör.
Szerző(k): Koncsek RitaSzínpompás trutymó borít manapság jónéhány parkoló járművet. Csak az olyan autó van biztonságban, amelyik garázsban parkol. A lavórnyi madárürülék masszív anyag, akárcsak a falazó malter. A guanó kegyetlen, a vegyipart is próbára teszi.
Szerző(k): Sánta András