Három év után Bécs lekerült az Economist csoport gazdaságkutató intézete, az Economist Intelligence Unit (EIU) által a világ legélhetőbb városairól összeállított rangsor éléről, a helyét Koppenhága vette át.
Az EIU-index 173 várost értékel világszerte 30 mutató - többek között az egészségügy, az oktatás, a stabilitás, az infrastruktúra és a környezet - alapján.
A Global Liveability Index 2025 rangsor első helyét a dániai Koppenhága szerezte meg, a város 100 ponttal a maximális eredményt érte el a stabilitás, az oktatás és az infrastruktúra terén, és ezzel a tavalyi második helyéről lépett az elsőre. Bár Bécs a legtöbb kategóriában jól teljesített, a stabilitás kategóriában jelentősen csökkent a pontszáma.
„A stabilitásra nehezedő nyomás miatt Bécs három év után elveszítette a legélhetőbb városnak járó rangját" - közölte Barsali Bhattacharyya, az EIU igazgatóhelyettese.
Nem Bécs volt az egyetlen város, amely alacsonyabb pontszámot kapott egy olyan kategóriában, amelyben korábban jól teljesített. Calgary, amely 2024-ben az ötödik helyet szerezte meg, az idén a 18. helyre esett vissza, miután három további kanadai várossal együtt alacsonyabb pontszámot kapott az egészségügyi ellátás terén, az ország egészségügyi rendszerének megterheltsége miatt.
London, Manchester és Edinburgh is lejjebb került a rangsorban, miután a stabilitás kategóriában alacsonyabb pontszámot kaptak. Az idei listán London a 45. helyről az 54. helyre esett vissza, Manchester a 43. helyről az 52. helyre, Edinburgh pedig az 59. helyről a 64. helyre.
„Ahogy már 2024-ben is, Nyugat-Európa, valamint a Közel-Kelet és Észak-Afrika esetében is csökkentek a stabilitási pontszámok" - mutatott rá Bhattacharyya.
A lista első tíz helyezettje az idén Koppenhága (Dánia), Bécs (Ausztria), Zürich (Svájc), Melbourne (Ausztrália), Genf (Svájc), Sydney (Ausztrália), Oszaka (Japán), Auckland (Új-Zéland), Adelaide (Ausztrália), Vancouver (Kanada) lett.
A lista végén Damaszkusz (Szíria), Tripolisz (Líbia), Dacca (Banglades), Karacsi (Pakisztán) és Algír (Algéria) áll.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni