Győrújbarát önkormányzatának képviselő-testülete is elfogadta a saját rendeletét a helyi önazonosságról, aminek van egy elég sarkalatos pontja is.
A Kóbor Attila polgármester által közzétett tájékoztató szerint „a rendeletalkotás célja, hogy megakadályozza a fiktív lakcím létesítéseket, továbbá csak lakó rendeltetésű ingatlanokba lehessen lakcímet létesíteni, mert a településen egyre több nem lakóépületekbe (iroda, zöldség, gyümölcstároló, gazdasági épület stb.) történő bejelentkezés.”
A rendelet alapján Győrújbarát településén, amely az egyik leggazdagabb a statisztikák szerint az országban, a testület „személyi jogvédelmi eszközként” lakcímlétesítési engedély és betelepülési hozzájárulás bevezetéséről döntött.
Előbbi feltétele, hogy Győrújbarát községen csak olyan ingatlanba lehet lakcímet létesíteni, amely az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint lakó rendeltetésű (lakás, lakóépület) besorolásban szerepel. Ehhez az önkormányzat honlapján található kérelmet kell kitölteni és hiánytalanul beadni a Győrújbaráti Polgármesteri Hivatalba.
Döntöttek arról is, hogy az a betelepülő, aki ingatlant vásárol és utána lakcímet kíván létesíteni egyszeri 1.5 millió forint összegű betelepülési hozzájárulást köteles megfizetni.
A hozzájárulást a kérelem elbírását követő 5 munkanapon belül kell megfizetni.
Mentesülni is lehet ez alól például, ha valaki a településen lakóhellyel vagy ingatlantulajdonnal rendelkező személy hozzátartozója vagy ha bizonyítja vagy legalább valószínűsíti, hogy a születését követő tíz évben maga vagy valamely hozzátartozója legalább tizenkét hónapot a településen élt.
Azt viszont leszögezik, hogy a törvényi mentességen kívül egyéb mentességet nem állapítanak meg.
Így akinek eddig köze nem volt Győrújbaráthoz, de szimpatikus neki a város és ott telepedne le, annak 1,5 millió forintot kell fizetnie az ingatlanárán és az ahhoz kapcsolódó egyéb díjakon felül.
Egy nógrádi faluban egyébként akár 2 millió forintot is elkérhetnek a betelepülőktől, igaz, ott az összeg a megvásárolt ingatlan árától függ – írja a 24.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér