visszaváltási_díj

07.
29.
06:00
Kiderült, sok mindenre nem számított a MOHU még tavaly, meg is lett az ára

Kiderült, sok mindenre nem számított a MOHU még tavaly, meg is lett az ára

Arra a társadalmi reakcióra, médiacunamira pedig nem is lehettünk felkészülve, amely azután alakult ki, hogy sokan megélhetési formaként tekintettek a palackok begyűjtésére - fogalmazott a MOHU operatív igazgatója. Az viszont jó hír, hogy már a hivatalos európai határidő előtt elérheti Magyarország a 90 százalékos visszagyűjtési arányt.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
07.
22.
17:43
Orbán Viktor szerint figyelembe kell venni a MOHU bevételét, hozott is egy rendeletet

Orbán Viktor szerint figyelembe kell venni a MOHU bevételét, hozott is egy rendeletet

Egy Orbán Viktor által jegyzett kormányrendelet értelmében a díjak megállapításánál figyelembe kell venni a koncessziós társaság bevételét, illetve a visszafizetésre nem kerülő visszaváltási díjat a rendszer működéséhez szükséges beruházásokra is lehet fordítani. A MOHU egy év alatt több mint 2,5 milliárd darab palackot, fémdobozt, üveget gyűjtött vissza, de a céljuk, hogy a forgalomba hozott 3-3,2 milliárd darabnak minimum a 90 százalékát a hulladékgazdálkodási körfolyamban tartsák.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
06.
11.
19:50
Lehullt a lepel: 33 milliárdos extraprofitot hoztak a konyhára a vissza nem váltott palackok – megjött a Mohu válasza

Lehullt a lepel: 33 milliárdos extraprofitot hoztak a konyhára a vissza nem váltott palackok – megjött a Mohu válasza

Az Európai Unióban igazi hungarikum a tavaly izzított magyar modell, már ami a palackvisszaváltási szisztémát illeti. A MOHU megmagyarázta, miért.

Szerző(k): Sándor Zoltán
04.
12.
14:44
Térhódításban a tömeges visszaváltás: ez az új technológia bepörgetheti a magyar újrahasznosítási ipart

Térhódításban a tömeges visszaváltás: ez az új technológia bepörgetheti a magyar újrahasznosítási ipart

Akár százasával is képes befogadni és szortírozni az italcsomagolásokat, és voltaképpen zökkenőmentesen is működik a Mohu és Kifli.hu új dobása, melynek köszönhetően nem kell egyenként bedobálni az automatába a kiürült PET-palackokat. Megnéztük, hogyan vizsgázott a két vállalat pilot projektje, s azt is, mit tartogat a jövő.

Szerző(k): Hartl Nagy Tamás, Sándor Zoltán
04.
02.
04:30
Dől a szemét, milliárdokat vasaltak be a MOHU-n a magyarok

Dől a szemét, milliárdokat vasaltak be a MOHU-n a magyarok

A hulladékgazdálkodási cég közlése alapján 12 milliárd forintot kaptak vissza a fogyasztók a REpont applikáción keresztül. A rendszer indulása óta visszaváltott 1,4 milliárd palack, doboz és üveg több mint 80 százalékának ellenértékét boltokban levásárolható utalványként kérték vissza.

Szerző(k): Gulyás Ábel