Hozzányúl a kormányzat az új visszaváltási rendszerhez, legalábbis Orbán Viktor miniszterelnök egy kormányrendeletben pontosítaná a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályait. Az indokolás szerint
a módosítás vált szükségessé a koncessziós társaságnál maradó visszaváltási díjakkal összefüggésben az egységnyi csatlakozási és szolgáltatási díjakra vonatkozó díjjavaslat elkészítésével kapcsolatban, valamint indokolt a kötelező visszaváltási díjas rendszer működtetését biztosító bevételek felhasználásával kapcsolatos pontosítás is.
Ez nem az 50 forintos sztori
Amíg az EPR-rel (a körforgásos termékekre vonatkozó kiterjesztett gyártói felelősségi díja) akkor találkozunk, amikor az 50 forint visszaváltási díjjal terhelt terméket vásárolunk a boltban (üdítő), addig a kötelezően visszaváltási díjas termékekre (DRS) vonatkozó csatlakozási díjat és szolgáltatási díjat a gyártók például a nem újrahasználható műanyag, a nem újrahasználható fém, a nem újrahasználható üveg után fizetik meg (de a szabályozás megkülönböztet különböző borászati termékeket is).Az eddigiek szerint az egységnyi csatlakozási és szolgáltatási díjakra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a tárgyévet megelőző év szeptember 15. napjáig tesz javaslatot.
Ezt egészíti ki most az Orbán Viktor által jegyzett, társadalmi egyeztetésre bocsájtott dokumentum az alábbiakkal: „A javaslat elkészítése során a Hivatal figyelembe veszi a fogyasztó által vissza nem váltott, kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék visszafizetésre nem kerülő visszaváltási díjából a koncessziós társaság tárgyévben várható bevételét, továbbá a tárgyévet két évvel megelőző naptári évben a (...) díjakból származó és a fogyasztó által vissza nem váltott kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék visszafizetésre nem került visszaváltási díjából származó bevétel, valamint az ugyanezen időszakban a koncessziós társaságnál a kötelező visszaváltási díjas termékekkel kapcsolatban felmerült indokolt költségek különbözetét.”
A koncessziós társaság, ami esetünkben a MOHU, szempontjából van még egy változás.
Nemcsak a várható bevételt kell figyelembe venni, de egy másik módosítással a rendelet azt is kimondja, hogy a koncessziós társaság a gyártó által megfizetett szolgáltatási díjat és a fogyasztó által vissza nem váltott visszaváltási díját a kötelezően visszaváltási díjas termékekkel kapcsolatos, a koncessziós társaság által végzett tevékenységekre és a kötelező visszaváltási díjas rendszer működtetésére – ideértve a szükséges beruházásokat is – fordítja.
Emlékezetes, a MOHU 2024-ben 50 milliárd forintos veszteséggel zárta az évet, a 2023-as 5,6 milliárd forintos nyereséget követően, ugyanakkor több mint 2,5 milliárd darab italos dobozt, palackot gyűjtött vissza a lakosság együttműködésével, sőt, az első jótékonysági kampánya során, az elmúlt egy év alatt több mint 230 millió forint adomány gyűlt össze három gyermekkórház fejlesztésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat