A hidegfronttal érkezhet hózápor, de napközben rengeteg napsütésben lesz részünk, a szél, ahogy tette a napokban, most is csípősen, viharosan tombol majd, aztán pedig pénteken már lesz, ahol 12 fokra számíthatunk.
Szerző(k): EconomxFagyos, szeles, télies idővel ér véget az év. Szilveszter napján, szerdán napközben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb havazás, hózápor lehet, valamint az erős, viharos szél mellett mindössze mínusz 1 és plusz 4 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet.
Szerző(k): EconomxA mai napon szeles, időnként viharos időre kell számítanunk. Öt vármegyére a riasztást is kiadták.
Szerző(k): Z. B.Az időjárás minden bizonytalansága ellenére, ahogy közeleg karácsony estéje, úgy egyre magabiztosabbak a szakemberek, hogy érkezik a csapadék, amely a Bakonyban és környékén havazás lesz. A déli országrészben élők inkább esőt kapnak, de abból sokat.
Szerző(k): EconomxAmikor leesett az első novemberi hó, azt hittük, tényleg kemény tél elé nézünk - persze ez még változhat, de most, ezen a hétvégén ennek biztosan nem lesz jele. Viszonylag meleg napoknak nézünk elébe, de a párás, borongós idő, és a kettősfronti hatás nem tesz jót a kedvünknek.
Szerző(k): EconomxNem a legkomfortosabb idő érkezik hétvégére, amikor advent második vasárnapján készüködünk a közelgő karácsonyi ünnepre.
Szerző(k): EconomxDélutántól egyre vastagabb felhők borítják be az ország nyugati felét, máshol egyelőre marad a borongós, párás, helyenként ködös idő kevés napsütéssel.
Szerző(k): T. E.A nyugati tájakon már szakadozhat a felhőzet, cserébe megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik a szél.
Szerző(k): T. E.