A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Hivatal (NNGYK) felfüggesztette a leukémiások által használt Nilotinib Phramascience kapszula egyik tételét.
Szerző(k): Z. B.Visszafelé sülhet el az elektromos cigaretták betiltása, ugyanis visszaterelheti a hagyományos cigarettákhoz a fogyasztókat.
Szerző(k): G. É.Már Magyarországon is tesztelnek olyan típusú oltást, amely bizonyos daganatos betegségek hatékony kezelésében hozhat áttörő eredményt.
Szerző(k): Sándor ZoltánA vörös mocsárrák egy olyan inváziós faj, ami a gátakon és az állatpopulációkban is súlyos károkat okozhat, és a rákpestist is aktívan terjeszti.
Szerző(k): Z. B.Rettegett kór a rák. Kiújulásának okait hosszú évek óta keresik. Most a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és az Országos Onkológiai Intézet kutatói egy eddig még nem alkalmazott eljárással feltárták, hogy a rákos sejtek képesek megszökni a kemoterápia okozta nyugalmi állapotból, és újraindítani a daganat növekedését.
Szerző(k): L. K.Elhunyt José Mujica volt uruguayi elnök: a baloldal korábbi vezetője többek között szerény, visszafogott életmódjáról volt világszerte ismert.
Szerző(k): H. A.Magyarországon minden harmadik daganatos megbetegedés bőrrák, évente közel háromezer új beteget diagnosztizálnak, mondta Wikonkál Norbert, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke. Nincs olyan, hogy egészséges napozás, hiszen az UV-sugárzás és a szoláriumhasználat jelentősen emeli a melanoma kialakulásának kockázatát.
Szerző(k): Koncsek RitaA mikrohullámú pattogatott kukorica fogyasztása komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet, mivel nemcsak a kukorica, hanem a csomagolás is tartalmazhat vegyi anyagokat és rákkeltő összetevőket.
Szerző(k): T. E.