Világszerte elterjedt a vörös mocsárrák, amelynek okai főként az emberi felelőtlenségben keresendők: a nem megfelelően végzett haltelepítésben, a meggondolatlan szabadon engedésben és a felelőtlen állattartásban.
Mostanra már a Velencei-tó és a Balaton környékét is megszállta.
A Magyar Haltani Társaság közlése szerint rövid idő alatt jelentős állományméretet képes ez a rákfaj elérni: a 2024. október 2–21. közötti időszakban Balatonfűzfő, Balatonfüred és Siófok területén is találtak kifejlett és fiatal egyedeket, decemberben pedig egy lakossági bejelentést követően a Velencei-tónál, Gárdonyban is több rák került elő – írja az ATV.
Szakértő szerint azonban még tovább fog a faj terjedni. Ez pedig azért baj, mert a környezetére egyáltalán nem ártalmatlan, ugyanis a Balaton vízrendszerében honos folyami rák és kecskerák, a Velencei-tó esetében pedig a Császár-víz folyami rák állományára is kockázatos, mert a faj aktívtan terjeszti a rákpestist.
Hozzátették: nem csak természeti károkat tudnak okozni; mivel kiváló aljzatfúrók, ezért az árvízvédelmi töltések, és a csatornahálózatok gyengítésével is képesek károkat okozni.
Alaposan megkutyulná a Balaton időjárását, ha a partot körben emeletes házak szegélyeznék
Ha a vihar lecsapna hirtelen a Balatonra, az nagyon kockázatos lenne. Ma már egy új technológiával egy-másfél óra alatt elkészül az előrejelzés, amely normál körülmények között akár egy hétig is eltartana. Ez egy szuperszámítógépnek köszönhető. Az is lényegesen befolyásolja a terület időjárását, hogy a part emeletes házakkal van beépítve vagy ligetes. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére