Beadta a Kúriának az újonnan megválasztott főpolgármester azt az indítványt, amelyben kéri, hogy semmisítsék meg a főpolgármester-választás eredményét és ismételjék meg a választást egész Budapesten.
Szerző(k): Zádori BenceA Nemzeti Választási Bizottság az érvénytelen szavazatok megszámolása után azt közölte, hogy Karácsony Gergely megőrizte előnyét Vitézy Dáviddal szemben.
Szerző(k): Vermes ÁdámÖsszegyűjtöttünk mindent, amit jelenleg tudni lehet a főpolgármester-választás állásáról, kisokosunkból az összes felmerülő kérdésére választ kaphat.
Szerző(k): Vermes ÁdámA főpolgármester a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépésével a Fidesz megalapozta a megtévesztést, ami a választási szerveket is kihívás elé állította.
Szerző(k): Z. B.A Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint több mint 430 olyan eset volt eddig, amikor utólag módosítani kellett a szavazólapokon.
Szerző(k): Zádori BenceA Nemzeti Választási Bizottság április 14-én vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a Tisza Pártot, amelynek első helyére Magyar Péter került.
Szerző(k): Horváth TiborMa indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Szerző(k): S. A. S.A Diákhitel Központ volt vezetője szerdán jelentette be, hogy a Tisztelet és Szabadság Párt színeiben indulna el a júniusi választásokon.
Szerző(k): Vermes Ádám