Egyéves rekorddöntéssel hálálta meg a forint, hogy a jegybank elnöke és a nemzetgazdasági miniszter is az árfolyam erősödét támogató gondolatokat fogalmazott meg. Ez az Economx heti pénz- és tőkepiaci összefoglalója.
Szerző(k): Sárosi ViktorNagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a korábbi 13 százalékos megállapodás helyett csak 10 százalékos lehet a minimálbéremelés jövőre. Mindez azért érdekes, mert egy hónappal ezelőtt még úgy tűnt, minden a terv szerint alakul.
Szerző(k): Z. B.A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a magyar állam nevében megvásárolta a Dürer Park irodaházakat.
Szerző(k): Z. B.A béremelésekről, a hitelminősítőkről és a nyugdíjasok utalványainak elköltéséről is beszélt a nemzetgazdasági miniszter az Indexnek.
Szerző(k): L. K.Közel 1,3 százalékos növekedéssel: 104 462,87 ponton zárta a csütörtököt a BUX.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz új amerikai gazdaságpolitika átalakítja a világgazdaság erőviszonyait, miközben Európa továbbra is versenyképességi válsággal küzd – hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 63. Közgazdász-vándorgyűlésen. A tárcavezető előadása szerint az Egyesült Államokban előbb bevételt teremtenek, majd abból költenek, míg az EU inkább a támogatásokban bízik, érdemi iparstratégia nélkül. Nagy Márton egy jelentős kamatcsökkentés is belengetett.
Szerző(k): Károly GáborA hivatalosan kommunikált 4,1 százalék helyett akár a 4,5 százalékot is elérheti a költségvetés GDP-arányos deficitje.
Szerző(k): EconomxA kutatóhálózat dolgozói hiába kapták ígéretként az idei 50 százalékos béremelést: a HUN-REN Központ a rendelkezésre álló forrásokból csak részben biztosítja a fizetésemelést.
Szerző(k): Kónya Polett