A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1335,27 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 104 462,87 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, kifejezetten jó hangulatban zajlott a kereskedés a BÉT-en, ahol átlagon felüli forgalom mellett, a nemzetközi piacokhoz képest felülteljesített a BUX. A forgalom döntő része - a megszokott módon - az OTP-hez köthető, amelynek árfolyama a legnagyobb mértékben emelkedett a vezető részvények közül.
Az elemző szerint a BÉT-en tapasztalt jó hangulat azzal magyarázható, hogy a csütörtöki Közgazdász-vándorgyűlésen megszólalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is, akik beszédeikben a stabilitásra fókuszáltak.
- A Mol 36 forinttal, 1,25 százalékkal 2924 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 530 forinttal, 1,76 százalékkal 30 630 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 0,95 százalékkal 1910 forintra emelkedett, forgalma 410,8 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,97 százalékkal 10 430 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9226,60 ponton zárt csütörtökön, ez 29,02 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste