Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Horváth TiborNemzetközi hatása lehet a francia légiirányítók sztrájkjának.
Szerző(k): T. E.Most egy Boeing 757-es repülőgép orrkerekével voltak gondok, amikor a gép a felszálláshoz készülődött.
Szerző(k): Gyurka EszterA leszállást követően megsérültek egy román repülőgép gumiabroncsai. A műszaki hibát az okozhatta, hogy elhagyhatta a leszállópályát.
Szerző(k): EconomxLegalábbis a legnépszerűbb applikáció szerint. A 7700-as kód súlyos problémákra utal, de azóta tisztázták a helyzetet.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA nyári hónapokban már voltak EU-s országok, melyek már túlszárnyalták a pandémia előtti légiforgalmi adatokat, ám szeptemberben még közel 9 százalékkal elmaradtak - derül ki az Eurostat friss elemzéséből.
Szerző(k): Koncsek RitaOrszágos légi- és kompforgalmi korlátozásokhoz is vezethetnek a csütörtökre szervezett görögországi sztrájkok, amelyekkel a kormány munkajogi törvénytervezete miatt tiltakoznak.
Szerző(k): Horváth TiborA brit légiforgalom tegnapi összeomlása miatt több tucat járatot törölt a Ryanair, az easyJet és a British Airways. A probléma közel 1500 járatot érintett.
Szerző(k): Zádori Bence