A rendszeres késesek miatti panaszokra hivatkozva Budapest Főváros Kormányhivatala ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizzair, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben a múlt héten.
A késesek kapcsán Varga G. Gábor, légi utazással kapcsolatos szakértő az Indexnek elárulta:
Kapcsolódó
2021-ben, valamint tavaly volt a legkaotikusabb a nyár a légi utazásban. Ha az eddig eltelt idei nyarat megvizsgáljuk, akkor a statisztikákban az látható, hogy nincs sokkal több késés, mint az ilyenkor szokásos időszakban.
Varga szerint a világjárványt követő fellendülésben nem állt rendelkezésre elég munkaerő sem a repülőtereken, sem a légitársaságoknál, sem a földi kiszolgálóknál.
Koordinált együttműködés
A szakértő kiemelte, hogy rengeteg szereplő koordinált együttműködése szükséges, hogy a gép eljusson az indulási reptérről a célállomásra. Többek között:
- a földi kiszolgáló szervezeté
- a légitársaságé
- a légiforgalmi irányításé
- a repülőgép-karbantartó vállalatoké
Amennyiben bármelyik szereplő nem látja el időben a feladatát, akkor az érintett gép jó eséllyel késni fog.
Több helyen lehet fennakadás
Varga szerint tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Európa majd mindegyik repterén időben korlátozott a légiforgalom, hiszen az éjszakai órákban speciális szabályok vannak érvényben.
Másrészt – világjárványra visszavezethetően – az alkatrészellátás is sokszor nehézségbe ütközik az ellátási láncokban tapasztalt fennakadások miatt. Ezenfelül a légi útvonalak telítettsége, illetve a a légiforgalom irányítási kapacitásának korlátossága is komoly problémát jelent.
A szakember kiemelte: „A budapesti repülőtér mind infrastruktúrában, mind pedig a földi kiszolgáló szervezetek kapacitása szintjén kielégítő". Amennyiben a magyar fővároson múlna, akkor nem lenne ennyi késés.
Reagált a Wizz Air a Lufthansa lépésére, ezt gondolják az új pótdíjról
A légitársaság kommunikációs vezetője az elmúlt időszakban nagy sajtóvisszhangot kapott késések kapcsán is részletesen ismertette az okokat egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. A vállalat a nyári trendekről is lerántotta a leplet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye