Az ügyészség a közelmúltban több magyarországi laktanyán is razziát tartott. Lapértesülések szerint a dolog mögött tartalékok által benyújtott hamis diplomák állhatnak.
Szerző(k): Z. B.Új szintre emelkedett a háborús félelem Kelet-Európában: idén ősszel az orosz hadsereg olyan nagyszabású, katonai gyakorlatra készül, amely talán a Baltikum megtámadását készítheti elő. Nyugati hadászati szakértők megnyomták a stoppert: szerintük az előttünk álló nyár lehet az utolsó békés időszak, és az ukrajnai békekötés után hat hónappal már újra döröghetnek a fegyverek. Eközben szombaton a németek és a franciák is megfenyegették Putyint.
Szerző(k): Thurzó KatalinA száj- és körömfájás terjedésének megfékezése érdekében Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter rendkívüli intézkedéseket jelentett be a válságstáb ülése után.
Szerző(k): G. É.Már nem az a kérdés, hogy a háborús felkészülés jegyében legyen-e újra kötelező sorkatonai szolgálat Németországban, hanem az, hogy a hadkötelezettséget a férfiak mellett a nőkre is elrendeljék-e a milliárdos védekezési programot hirdető nyugati nagyhatalomnál.
Szerző(k): T. K.Egyre jobban terjed hazánkban is a száj- és körömfájás vírus, miközben a szlovákok már az Európai Bizottsággal tárgyalnak a kárpótlási javaslatokról. A csehek hermetikusan lezárják magukat, és húsvétra sem importálnak a környező országokból.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaDániában a 18. életévüket betöltött nőket behívják sorkatonai szolgálatra. A skandináv ország már a második uniós tagállam, ahol nőket is érint a hadkötelezettség.
Szerző(k): G. É.Németes precizitással, menetrend szerint alakul az új kormány Európa vezető országában, ahol a válságos évek után a centrista koalíció több ezer milliárd forint értékű pénzügyi terveivel fő nyugati partnerünk újra húzóerővé válhat úgy gazdaságilag, ahogy a védelempolitikában. Ez a kontinens önállóságát is támogatja az USA-val szemben, vagy azzal partnerségben – mutatott rá az Economxnak a külügyi intézet Németország-kutatója.
Szerző(k): Thurzó KatalinHáborús felkészülésre szólította fel a lakosságot a Német Vöröskereszt, amely vészharangot kongat, mivel jelentős hiányosságokat tapasztalnak a polgári védelemben: kevés a szükségállapotban elérhető szállás, alacsony a gyógyszerkészlet és nincs elegendő személyzet az alapvető ellátásban. 2026-tól viszont jöhet a kötelező sorkatonaság a németeknél.
Szerző(k): Thurzó Katalin