Ugyan nem állnak rendelkezésre pontos információk, így a felmerülő csalások mibenlétével kapcsolatban csak találgatások vannak, a Blikk úgy értesült, hogy a felsőfokú végzettséggel elérhető magasabb beosztások, valamint az ezzel járó magasabb illetmény lehet a kiindulópontja a laktanyai razziákhoz kapcsolódó bűncselekmény-gyanúnak.
A felmerülő gyanúra tekintettel a razziák során iratokat és informatikai eszközöket foglaltak le kedden a lap értesülései szerint a Magyar Honvédség több irodájából és laktanyájából. A cikkben azt írják, hogy a rajtaütést a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) irányításával hajtották végre, többek között Szolnokon, Kecskeméten, Szegeden és Nyíregyházán.
A Blikk megkeresésére a KNYF azt mondta, az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség folytat nyomozást, ugyanakkor a nyomozás érdekében nem közölhető további adat az eljárás részleteiről.
A lap megkérdezte a Honvédelmi Minisztériumot is az ügy kapcsán, ám a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
Indul az újabb 6 hónapnyi rendeleti kormányzás
Mától hatályos és 2025. november 15-ig érvényes a háborús veszélyhelyzet, melyet a kormány ismét meghosszabbított. A rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg, és biztosítja a különleges jogrend fenntartását. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna