karacsony

11.
10.
13:27
Itt a reklámklip, amivel hagyományosan beröffentik a karácsonyi vásárlási őrületet

Itt a reklámklip, amivel hagyományosan beröffentik a karácsonyi vásárlási őrületet

Megjelent a hagyományosan a brit karácsonyi vásárlási őrület kezdetét hagyományosan jelző reklámklip a John Lewis áruházlánctól. A film a körülmények függvényében jellemzően a cukiság vagy a szociális érzékenység körül forog, ezúttal nem meglepő módon az utóbbi a téma - persze, nem hiányzik belőle a cukiság sem.

Szerző(k): Molnár Csaba
11.
09.
18:20
Idén már megúszhatják az átveréseket a Black Friday vásárlói

Idén már megúszhatják az átveréseket a Black Friday vásárlói

Az elmúlt években a kereskedők és a vásárlók körében is tombolt a Black Friday-láz. Sokan kivárják az akciós időszakot a szükséges elektronikai eszközök megvásárlásával, és jellemző az is, hogy a karácsonyi ajándékokat is ekkor, alacsonyabb áron igyekeznek beszerezni a vásárlók. Ebben az évben egy tavasszal elfogadott szabályozás alapján a vásárlók átverésére is kisebbek az esélyek, mint korábban voltak.

Szerző(k): Molnár Csaba
11.
09.
13:23
Rendhagyó karácsonyi reklámmal állt elő a Tesco

Rendhagyó karácsonyi reklámmal állt elő a Tesco

Nem a szokásos meghitt-csilingelős hangulatot hozza a Tesco idei karácsonyi reklámja, a kiskereskedelmi lánc ezúttal inkább arra koncentrált, hogy hangsúlyozza, a megélhetési nehézségek ellenére is lehet teljes az ünnep.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
11.
08.
06:12
Itt az első karácsonyi jóslat

Itt az első karácsonyi jóslat

Vajon milyen lesz az idei karácsony figyelembe véve a gazdasági válságot, az inflációt és a komor háborús hangulatot? Ezt találgatják a szakemberek, és van akinek mintha kissé meglepő lenne a tippje erre.

Szerző(k): Komócsin Sándor
11.
07.
18:53
Kellemetlen meglepetés érheti Budapest ikonikus kirakodóvásán a vevőket

Kellemetlen meglepetés érheti Budapest ikonikus kirakodóvásán a vevőket

Szemben az elmúlt évekkel idén nem a Fővárosi Önkormányzat rendezi a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárt, hanem az V. kerületi önkormányzat. Korábban és most is egy-egy rendezvényszervező cég működik közre a szervezésben, ám kérdések merülnek fel a bérleti és a közterület-használati díj közötti nagy különbséggel kapcsolatban, ami komoly hatást gyakorolhat a vásári termékek árára is.

Szerző(k): Economx
11.
07.
18:30
Az idei Black Friday már egészen más "Black" Friday lesz

Az idei Black Friday már egészen más "Black" Friday lesz

A festményektől a szobrokig, a bútoroktól a műszaki cikkekig használt termékek tízezrei lesznek elérhetők a Vatera első Green Friday projekjén, amelyen nem csupán az akciós, hanem az alkuképes termékek és 1 forintról induló minimálár nélküli aukciók is helyet kapnak.

Szerző(k): Molnár Csaba
11.
07.
15:42
Használt áruk paradicsomává tennék a Black Fridayt

Használt áruk paradicsomává tennék a Black Fridayt

Csak a használt, felújított árukat támogatja majd aktív promócióval az eBay az idei Black Friday alkalmával. Céljuk, hogy fenntarthatóbb, megfontoltabb mederbe tereljék a karácsonyi vásárlási rohamot, amelynek egyfajta nyitánya a november végi akciós nap.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
10.
25.
08:46
Boltbezárások jöhetnek Magyarországon

Boltbezárások jöhetnek Magyarországon

A bevásárlóközpontokban működő kis boltok nem számítanak jó karácsonyi forgalomra, mert a vásárlók jövedelmét megcsapolja az élelmiszerek és az energia drágulása, miközben várhatóan nem kapnak kedvezményt a bérleti díjakból. Sokan a bezárás mellett dönthetnek.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
21.
13:48
II. Erzsébet halála is hatott a bolti forgalomra

II. Erzsébet halála is hatott a bolti forgalomra

A kiskereskedelmi forgalom a múlt hónapban a Covid előtti szint alá esett az Egyesült Királyságban, mivel a megélhetési válság és II. Erzsébet királynő temetése miatt bezárt üzletek forgalomkiesése megtette hatását.

Szerző(k): Molnár Csaba