A fuvarozók érdekképviseleti szervezetei korábban levélben fordultak a miniszterelnökhöz a január 1-jétől érvényes új teherforgalmi útdíjak ügyében, amely után meghallgatta a szaktárca az érintett szervezetek képviselőit, és meg is tudtak állapodni.
Szerző(k): EconomxA november 30-án váratlanul bejelentett, rendkívül magas mértékű főútvonali útdíjemelés újragondolása, a nehézgépjármű forgalom úthasználati koncepciójának a szakmai szervezetekkel történő egyeztetése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak az ellátási láncok szereplői.
Szerző(k): EconomxA kormány a napokban döntött a teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról, a fuvarozók szerint azonban a változás súlyos terheket ró rájuk, és az ágazat szereplői már az idei évben csődhullámtól tartanak.
Szerző(k): T. E.Litvánia egyoldalúan lezárta a belarusz határt – a következmény: több ezer litván kamion és sofőr rekedt a másik oldalon, miközben a veszteségek csillagászatiak. Lukasenka szerint a labda Vilnius térfelén pattog, a litván fuvarozók pedig járművenként napi 120 eurót fizetnek a kényszerparkolásért.
Szerző(k): V. G.Több mint tíz százalékkal emelkedtek a vasúti árufuvarozók fajlagos költségei a tavalyi utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Szerző(k): Gulyás ÁbelElsősorban a tehergépjárműveket és az autóbuszokat, valamint vezetőiket ellenőrzi ma kezdődő akciójában a rendőrség.
Szerző(k): G. É.A teherautósokat és autóbuszosokat érinti elsősorban az a különleges ellenőrzés, amelyet a jövő héten hajtanak végre a rendőrök. A vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását is vizsgálják.
Szerző(k): L. K.Elhúzódik a recesszió, kevesebb a szállítanivaló.
Szerző(k): T. E.