Éves és havi szinten is csökkentek a nagykereskedelmi árak júliusban Németországban - közölte a Destatis. Tavaly ugyanakkor 2,8 százalékkal voltak magasabbak az árak.
Szerző(k): Zádori BenceJócskán a zsebükbe kell nyúlniuk jövőre a munkáltatóknak: ha a jelenlegi ütemben mérséklődik az infláció, akkor is sok munkakörben 20 százalék körüli béremelésre lenne szükség 2024-ben annak érdekében, hogy a vásárlóerő ne csökkenjen a 2019-es szint alá. A járvány, majd a háború okozta gazdasági nehézségek közepette reálértékben csak idén esnek vissza a keresetek, de jelentős lesz az alkalmazottak vesztesége. Sokan egyáltalán nem kaptak fizetésemelést az elmúlt években.
Szerző(k): Nagy KristófBőséges a kínálat a hazai dinnyepiacon, a mennyiség mellett pedig a minőségre sem lehet panasz. Az ország valamennyi termesztőkörzetében kiváló minőségű magyar görögdinnye terem, egyes régiók szeptember közepéig el tudják látni a piacot, hazai sárgadinnyével pedig még októberben is találkozhatnak a vásárlók.
Szerző(k): Varga CsengeHúsfogyasztó nemzet a magyar, így komolyan megviselheti a háztartásokat, hogy a harmadával drágulhat a sertéshús az árstop kivezetése után. Ez egy három fős család havi büdzséjének akár 6 ezer forinttal nagyobb terhet is jelenthet.
Szerző(k): Varga CsengeJúniusban lassult az euróövezeti infláció, sőt, rekordot döntött a mérséklődésben főleg az energiaáraknak hála.
Szerző(k): Varga CsengeLengyelországban mérséklődött az infláció éves üteme júniusban, havi szinten pedig stagnálást jegyeztek fel a statisztikai hivatal pénteken ismertetett végleges adatai szerint.
Szerző(k): EconomxBerobbant a nyári idény egyik kedvenc gyümölcse: a magyar dinnyetermés idén várhatóan még a külföldieket is ellátja, nemsokára pedig már a leginkább keresett szabadföldiek is megvásárolhatók lesznek. A keresletre való tekintettel sajnos éretlen gyümölcsöt visznek tonnaszám a piacra, ezért mutatjuk a trükköt, amivel ellenőrizhető a dinnye minősége.
Szerző(k): Varga CsengeAlig kezdődött el a hazai dinnyeszezon, máris letörné az árakat az egyik külföldi tulajdonú üzletlánc. A termelői jelzések alapján a PENNY már ezen a héten olyan alacsony áron kínálná a magyar dinnyét, ami a termelési költségeket sem fedezi.
Szerző(k): Varga Csenge