Magyarországon évente 1,8-2 millió fenyő talál gazdára.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz állami szolgálató honlapján augusztus végi frissítéssel megjelent azoknak a hivataloknak a névsora, melyek szeptember közepétől postapartnerként üzemelnek tovább.
Szerző(k): Gulyás ÁbelEgy sugárterápiás cégnek adott igazat a Debreceni Ítélőtábla, a kártérítést a betegek ellátására szánt összegből kell az intézménynek kifizetnie.
Szerző(k): K. R.2024 első hat hónapjában 4,5 százalékkal többen változtatták meg az állandó lakhelyüket az országon belül, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Szerző(k): Gulyás ÁbelTöbb mint 2,5 milliárd forintnyi forrást különítettek el humán fejlesztésre, amit elsősorban a társadalmi befogadás és a munkaerőpiaci kompetenciák erősítésére fordítanak majd.
Szerző(k): Gulyás ÁbelEgy 37 éves miskolci és egy 29 éves vajdácskai férfit kerítettek kézre.
Szerző(k): Zádori BenceBútorokban, autók külső és belső elemeiben, háztartási gépekben és ruhákban is megtalálhatók azok a műanyag alapanyagok és szervetlen vegyianyagok, amelyeknek gyártásában világszinten is számottevő lett az idén 75 éves BorsodChem. A kazincbarcikai üzem 1949-ben műtrágyagyárként indult, ma több mint tízféle vegyi alapanyagot gyárt és több mint háromezer embernek ad munkát. Az elmúlt hét évben a kínai tulajdonú cég több mint 1 144 millió eurót fordított fejlesztésre és éppen egy 48 hektáros, új naperőműparkot tervez, amelyben legalább 66 ezer napelem felhasználásával tenné még zöldebbé működését.
Szerző(k): Rádi BalázsAz év elejéhez képest kicsit visszafogottabban, de így is jelentősen – 16 százalékkal – nőtt a kereslet az eladó lakóingatlanok iránt márciusban.
Szerző(k): Horváth Tibor