Az Egyesült Államok újra lecsapott, megtorló légitámadást intéztek Szíriában az Iszlám Állam ellen.
Szerző(k): EconomxA Daily Mail értesülései szerint Donald Trump az amerikai hadsereg vezetőit arra utasította, hogy dolgozzanak ki egy tervet Grönland esetleges katonai megszerzésére. A brit lap szerint az elnök nem azonnali akciót rendelt el, de a kérés komoly diplomáciai és biztonságpolitikai hullámokat vethet. A tervről mindenesetre hivatalos amerikai megerősítés egyelőre nincs.
Szerző(k): K. G.Amerika elnöke hadat üzent a világnak: nincs szüksége a nemzetközi jogra, kizárólag saját erkölcsiségét és elméjét tekinti globális hatalma egyetlen korlátjának – közölte a New York Times-szal. A zavaros időkre hivatkozva az is bejelentette, hogy felépíti az USA „álomhadseregét”.
Szerző(k): EconomxVenezuelai akciója után Donald Trump máris régi-új célpontjára fókuszál: ezúttal Grönland került célkeresztbe, ám a világ legnagyobb szigetének vezetése hallani sem akar Trump terveiről. Az Economxnak nyilatkozó Amerika-szakértő, Csizmazia Gábor szerint az Egyesült Államoknak több opciója is van a tervek megvalósítására, és valószínűleg Grönland is szívesebben lát újabb amerikai katonákat, minthogy teret engedjen az orosz és kínai vágyaknak.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaIntézkedés közben közvetlen közelről agyonlőttek egy családanyát Minneapolis állam egyik lakónegyedében. A ravaszt az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) egyik ügynöke húzta meg, Donald Trump elnök szerint azért, mert az ügynököt el akarták ütni. Az incidensről kikerült videók azonban kétségbe vonják ezt.
Szerző(k): Z. B.Donald Trump rendelete nyomán az Egyesült Államok kilép 66 nemzetközi szervezetből, köztük az ENSZ több szakosított testületéből.
Szerző(k): T. E.A Trump-kormány által végrehajtott Venezuela-művelet nemcsak a térség stabilitását rengetheti meg, hanem az energiapiacokra és az amerikai belpolitikára is hatással lehet. Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem Latin-Amerika-kutatója szerint az intervenció jellege még a szakértőket is meglepte, ugyanakkor jól illeszkedik Donald Trump erőpolitikai, realista külpolitikai stratégiájába.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaNicolas Maduro venezuelai exelnök nem egy elegáns caracasi palotában élt, hanem a Fuerte Tiuna katonai bázison. A Delta Force mégis veszteség nélkül kiemelte, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. De hogyan történhetett?
Szerző(k): Farkas Tibor