Zajlik az élet Donald Trump körül: az amerikai elnök sűrű napokat tudhat maga mögött miután behatolt Venezuelába, bejelentette, hogy irányítás alá vonja az országot, elrabolta Nicolas Maduro elnököt, majd nem sokkal később arról is beszámolt, hogy a következő célpontja Grönland.

Inkább az amerikaiak jöjjenek, mint az oroszok?

Tudjuk, hogy Donald Trump szeret nagyokat mondani, azonban grönlandi terveit már régóta hangoztatja. De reális ez egyáltalán?

„Meglehetősen reálisnak mondható, legalábbis ami az ellenőrzést illeti. Egyrészt Trump komolyan gondolja, hogy a nyugati féltekét biztonsági szempontból az Egyesült Államok érdekszférájának tekinti, Grönland esetében pedig történelmi precedensek is vannak az amerikai érdeklődésre. Másrészt bár most sokan a legrosszabbra – Grönland erőszakkal való megszerzésére – gondolnak, az alapvető amerikai érdekek (ritkaföldfémekhez és tengeri útvonalakhoz való hozzáférés, illetve mindezek megtagadása az oroszoktól és kínaiaktól) más módokon is megvalósíthatók a vételtől és a területbérléstől kezdve a részletesebb amerikai-dán együttműködési megállapodásokig bezárólag” – nyilatkozta az Economxnak Csizmazia Gábor.

Trump a nyilatkozataiban nem zárta ki a katonai erő bevetésének lehetőségét, ám kérdéses, hogy ez mennyire tekinthető komolynak és kivitelezhetőnek a NATO és a nemzetközi jog fényében. Az Amerika-szakértő szerint a NATO és a nemzetközi jog kereti között semennyire, de hozzá kell tenni, hogy

az Egyesült Államoknak sem érdeke katonai erővel elfoglalni Grönlandot, ahogy Venezuelát sem volt érdeke, hiszen mindez a diplomáciai és nemzetközi politikai következményeken túl nagyon is jól mérhető gazdasági és belpolitikai költségekkel járna.

Nem véletlen, hogy az eredeti amerikai ajánlat – már a 19. században és egyébként Trump első ciklusa alatt is – a megvásárlás volt, amit nemrég Marco Rubio amerikai külügyminiszter újra felvetett.

sf
Marco Rubio (hátul) mindenben támogatja Donald Trumpot

A grönlandi vezetők a napokban többször is világosan kijelentették, hogy nem akarnak amerikai befolyást – főleg nem katonai behatolást –, ám Csizmazia Gábor úgy véli, amerikai részről így is vannak még opciók. 

„A fokozott amerikai figyelem egyik fő oka a térségben megerősödött kínai befektetői és orosz tengerészeti aktivitás. Az előbbiek kiküszöböléséhez pénzre van szükség, ami adott esetben dán forrásból is jöhet – Trump első elnöksége alatt Dánia nem kis részben amerikai kérésre meghitelezte egy olyan grönlandi repülőtér fejlesztését, amire eredetileg egy kínai szereplő is jelentkezett. Ma a grönlandi infrastruktúra (repterek és kikötők) kínai kézre jutása közvetlen amerikai beruházásokkal is megelőzhető, melyeknek költsége alacsonyabb lenne, mint az egész sziget megvásárlásával járó kiadások” – hangsúlyozta a szakértő.

Az orosz vonallal kapcsolatban elmondta,

a grönlandiak talán nem akarnak amerikai befolyást, de erősen kétséges, hogy az északi sarkvidéki orosz katonai aktivitásnak örülnének, illetve hogy ezek fényében előbb-utóbb ne látnának szívesen több amerikai katonát a már szigeten állomásozók mellé.

Emlékeztetésképp, a svédek és a finnek nemrég hatalmas múltú semlegességnek fordítottak hátat, amiben nemcsak az orosz-ukrán háború, hanem a balti térségben végzett orosz légtérsértések és tengeralattjáró aktivitás is szerepet játszott.

Még maga Trump sem tudja, mi lesz pontosan Venezuelában

Nicolas Maduro venezuelai elnököt az Egyesült Államok erői január 3-án fogták el egy katonai művelet keretében, Donald Trump elnök parancsára. Az esemény nem „emberrablás” (bár Maduro és támogatói elrablásnak minősítették), hanem egy összehangolt amerikai katonai és bűnüldözési akció volt – mantrázta az Egyesült Államok külügyi képviselete. Az akció után Trump azt mondta, hogy Amerika „irányítás alá vonja” Venezuelát egy átmeneti időre. Mit jelent ez a realitásban? Egyáltalán jogilag lehet ilyet?

„Egyelőre nem világos, hogy mit értett ez alatt az amerikai elnök, viszont Marco Rubio külügyminiszter pár napja kifejtette ennek lényegét egy zártkörű szenátusi meghallgatáson. Kívülről nézve egyelőre az körvonalazódik, hogy Washington a Maduro-rezsim megmaradt embereire támaszkodik, akiktől nagyobb együttműködést, idővel pedig demokratikus választások kiírását és tisztességes lebonyolítását várja el” – közölte az Amerika-szakértő.

Trump nem szégyenlős – figyelni fognak rá

A venezuelai művelet után a világ számos vezetője és szervezete fejezte ki nemtetszését, hiszen normális körülmények között nem megengedett jogilag az ilyen akció. Főleg Oroszország, Kína és a latin-amerikai államok nézték ferde szemmel az USA műveletét, majd az azt követő nyilatkozatokat.

dd
Nicolas Madurót (középen) Venezuelából Amerikába szállíották
Kép: Reuters, Adam Gray

A téma meglehetősen ambivalens, hiszen Maduro valóban egy diktátor volt, aki rettegésben tartotta az országot, kirabolta az államkasszát, brutális kivándorlást okozott és óriásira nőtt az infláció. Arról nem is beszélve, hogy irányítása alatt gyakorlatilag államilag irányított drogkereskedés zajlott az országban. Ennek ellenére nem bevett gyakorlat, hogy egy másik ország elnöke katonai parancsot ad arra, hogy behatoljanak bárhova is és elvigyenek egy embert. Ez nem vet jó fényt Trumpra és még a Maduro-ellenes államok vezetői sem teljesen értették, miként gondolta ezt az amerikai elnök. Akkor mégis hogy történhetett ez?

Csizmazia Gábor szerint az Egyesült Államokban a külpolitika alapvetően az elnök hatáskörébe tartozik, amivel különösen akkor él, ha belpolitikai kérdésekben a Kongresszus erőteljesen korlátozza, illetve ha az elnökség második ciklusát tölti. Trump esetében ez annyiban más, hogy a kongresszusi erőviszonyok pillanatnyilag neki kedveznek, a külpolitikában pedig szokatlan módon már az első ciklusa alatt is rendkívüli aktivitást mutatott. Mindennek fényében az előttünk lévő három év további látványos amerikai fellépést tartogat, amit az idei félidős választások eredménye is fokozhat.

A venezuelai események és a grönlandi tervek kissé megijesztették a világ többi részét, hiszen nagyon úgy tűnik, Trump nem szégyenlős, nem igazán foglalkozik a következményekkel, a szövetségeseivel vagy a nemzetközi joggal. Emiatt számíthatunk arra, hogy ez a tempó folytatódni fog, ezt pedig valahogy meg kell fékeznie a világ többi részének.

„Egyrészt folytathatják az eddigi gyakorlatot, ami alapvetően gesztusok megtételét jelentette, vagyis több erőforrást fordíthatnak olyan dolgokra, amelyek költségeit Washington szeretné kiszervezni. Másrészt összezárni is lehet egy-egy trumpi kezdeményezéssel szemben, de ez esetben tudni kell értelmezni a szavait: például a 2025-ös amerikai nemzeti biztonsági stratégiában olvasható lesújtó mondatok Európáról talán sértőnek hatottak, de az ilyen észrevételek helyzetértékelést és nem üzengetést hivatottak szolgálni, a legtöbb európai reakció mégis az utóbbiként értelmezte. Harmadrészt a Kongresszus hozhat olyan határozatokat és törvényeket, amelyek korlátozzák, illetve különböző feltételekhez kötik Trump elnököt egy-egy konkrét külpolitikai kérdésben – bár ez egy belpolitikai csatorna, európai diplomaták és befektetők lobbija is hatással lehet rá” – közölte a szakértő.

Otthon sem szívlelik az amerikai elnök tevékenységeit

Az egy dolog, hogy a világ Amerikán kívüli része miként áll Trump viselt dolgaihoz, de nem szabad elfelejteni, hogy neki van egy otthoni környezete is, ráadásul idén félidős választások is lesznek, amit az elnök irtózatosan komolyan vesz. Ezzel kapcsolatban a napokban azt mondta, hogy a republikánusoknak meg kell nyerniük a 2026-os félidős kongresszusi választásokat – különben a demokraták el fogják mozdítani őt tisztségéből vádemeléssel (impeachment). Szóval nagyon nem mindegy, hogy mit gondolnak otthon, hazai terepen.

Csizmazia Gábor szerint egyelőre csak 2025 november-decemberéből vannak értékelhető felmérések Trump hazai megítéléséről, melyek a külügyi témákban (külpolitika és külkereskedelem) inkább elégedetlenségről árulkodnak. A Gallup novemberi felmérésében

a megkérdezettek 41 százaléka volt elégedett az elnök külpolitikájával és csak 39 százaléka kereskedelempolitikájával.

Tavaly decemberben a RealClearPolitics által készített felmérés-átlagok alapján az elnök külpolitikai munkáját az amerikaiak 43,7 százaléka támogatja, 52,2 százalkéa pedig ellenzi. Trump esetében persze számolni kell egy nagyobb hibahatárral, de még így is felemás megítélésről beszélhetünk.

Kapcsolódó