Az orosz média közzétett egy hangfelvételt, amelyen állítólag magas rangú német katonai tisztviselők Ukrajnának szánt fegyverekről és egy kijevi csapásról tárgyaltak egy krími híd ellen. Berlin közölte, hogy kivizsgálja a Moszkva által egyértelműnek nevezett hangfelvételt.
Szerző(k): Horváth TiborSvédország megkapta az utolsó zöld lámpát is ahhoz, hogy NATO-tagállammá válhasson. A görögök megelégelték a húszi lázadók támadásait, az EU és a NATO vezetői pedig Párizsban egyeztettek arról, hogy küldjenek-e katonákat az ukrán frontra. Vlagyimir Putyin orosz elnök ettől óva intette őket évértékelő beszédében, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus börtönbeli haláláról azonban természetesen hallgatott. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz ukrajnai háború élesen rávilágított arra, hogy minden mindennel összefügg a bolygón. Az oroszok tervének meghiúsításához Washingtonnak hosszú távú stratégiára van szüksége, Ukrajnának pedig nagy hatótávolságú fegyverekre, miközben Európára egyre nagyobb felelősség hárul. Marad az állóháború vagy döntő változást hozhat 2024? Erről kérdeztük Bendarzsevszkij Anton és Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőket.
Szerző(k): Horváth TiborMircea Geoana NATO-főtitkárhelyettes Putyin nukleáris kardcsörtetését olyan diskurzusnak minősítette, amely inkább a pszichológiai megfélemlítés logikájába illeszkedik.
Szerző(k): Horváth TiborVlagyimir Putyin orosz elnök két héttel az elnökválasztás előtt tartotta meg évértékelő beszédét. Óvatosságra intette a nyugati hatalmakat azzal kapcsolatban, hogy esetleg katonákat delegáljanak az ukrán frontra. Dicsérte az orosz gazdaság erejét, elmondta, azzal számol, hogy a következő években bekerülhet a világ négy legerősebb gazdasága közé. Az Economxnak nyilatkozó szakértő azonban rámutatott az orosz GDP-növekedés problémás aspektusaira.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz elmúlt hetek rémületkeltő nyilatkozataival és szenzációhajhász szalagcímeivel ellentétben a Nyugat nem áll a háború küszöbén Oroszországgal – hangsúlyozta keddi beszédében a brit fegyveres erők vezérkari főnöke.
Szerző(k): L. K.Az orosz parlament felsőházának alelnöke reagált a svéd NATO-csatlakozás megszavazására.
Szerző(k): Vermes ÁdámA szlovák miniszterelnök szerint az ukrajnai háború nem a várakozásoknak megfelelően alakul. A párizsi találkozó pedig megerősíti, hogy a Nyugat Ukrajna-stratégiája megbukott.
Szerző(k): Horváth Tibor