Nem csitul a Taurus-botrány a németeknél, amely a szövetségi kormány szakadását is hozhatja. Putyin kavicsot dobott a mélyvízbe: a kiszivárogtatás óta Olaf Scholz koalíciójában marakodnak a felek, és már a NATO-szövetségesek is feszülnek.
Szerző(k): Thurzó KatalinA svéd királyi légierő teljesítette a védelmi szövetég tagjaként folytatott első bevetését.
Szerző(k): T. E.Joe Biden amerikai elnök meghívására Andrzej Duda elnök kedden Donald Tusk lengyel kormányfővel együtt látogat a Fehér Házba. A lengyel védelmi kiadásokra jelenleg a GDP több mint 4 százalékát költik.
Szerző(k): Horváth TiborAz Európai Központi Bank úgy döntött, kivár a kamatcsökkentéssel, így egyelőre nem változtattak az irányadó eurókamaton. Svédország hivatalosan is NATO-tagállam lett, Franciaország pedig komoly gesztust gyakorolt a nőnap alkalmából. A német ipar megrázta magát, de messze van még attól, hogy kimásszon a gödörből. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMoszkva szerint Macron elképzelései közelebb hoznák a harmadik világháborút, ezért az ENSZ-hez fordultak.
Szerző(k): K. G.Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) számos lehetősége van arra, hogy személyzetet vezényeljen Ukrajna támogatására, és ezekkel a lehetőségeivel akár élhet is a közeljövőben. Mennyiben lehet ez egy új korszak hajnala a háború harmadik évében? – az Economx Jójárt Krisztián Oroszország-szakértőt kérdezte erről.
Szerző(k): Horváth TiborSvédország az észak-atlanti szövetség 32. tagállama lett, szakítva a második világháború óta folytatott semlegességi politikájával.
Szerző(k): Horváth TiborA CSG több mint tízszeresére növelte a nagy kaliberű lőszerek gyártását szlovákiai, spanyolországi és szerbiai üzemeiben Oroszország 2022-es teljes körű inváziója óta.
Szerző(k): Horváth Tibor