Rekordot döntött a betétbiztosítási alap vagyona, a szanálásra szánt pénzzel együtt közel 300 millárd forint van a számlákon. Az ügyfelek ráadásul az idei évtől egy héten belül megkapják a kártalanítást.
Szerző(k): EconomxA fiatalok szerint a probléma ott kezdődik, hogy a családdal sem beszélgetnek elég korán a pénzügyeket érintő dolgokról.
Szerző(k): EconomxAz egyik legnagyobb török bank, a Denizbank, amely eddig gond nélkül nyitott számlát a háború elől Törökországba menekülő oroszoknak, hirtelen rájött, hogy szigorítani kellene.
Szerző(k): Hercsel AdélA CSOK Plusz hitel mellé adott jóváírási akcióval a CIB Bank rukkolt elő először.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKét bankot is privatizálhatnak Ukrajnában, az egyik iránt az OTP lehet az egyik érdeklődő.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraSzázmilliárd forint fölé emelkedett a K&H Csoport nettó eredménye a komoly kormányzati elvonások ellenére. Az infláció csökkenése a kamatbevételek bővülését már megfelezte tavaly, miközben a pénzromlás a működési költségek terén régóta először a bevételek feletti növekedést okozta.
Szerző(k): Nagy László NándorA pénzintézetek többsége a törvényi maximummal drágítja a szolgáltatásokat, van azonban egy nagybank, ahol nem hárítják át az ügyfélre a teljes áremelkedést.
Szerző(k): Horváth BalázsMíg korábban a kormány döntése értelmében kellett bevezetniük, addig most az ügyfelekért zajló egyre komolyabb verseny miatt saját üzletpolitikai érdekek alapján jelent meg a banki kínálatban a fizetési moratórium, ezáltal a hitelfelvevőknek hónapokkal később kell csak megkezdeniük kölcsönük törlesztését. A lakáshitelpiacon egyelőre három pénzintézet kínál türelmi idős lakáshitel finanszírozást.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz egyik hazai nagybank felmérése szerint a banki ügyeket az ügyfelek többsége már az applikációkon keresztül intézi.
Szerző(k): Horváth Balázs