A fiatalok ötöde nevezhető tájékozottnak pénzügyi téren, minden harmadik viszont egyáltalán nem. Az általános iskolások körében a legrosszabb a helyzet, az életkor növekedésével javul a tájékozottság – derül ki a fiatalok pénzügyi tudatosságát felmérő reprezentatív kutatásból, amelyet a K&H 2023 novemberében készített.
A fiatal korosztály ismeretei meglehetősen általánosak. Ha egy szófelhőt képzelünk el, abban elsősorban az olyan a fogalmak szerepelnek, mint „pénz”, „kiadás”, „megtakarítás”, „bevétel” és „bank”. Van, aki az „unalom” kifejezést is megemlítette, arra utalva, hogy a témát unalmasnak tartja. Azért nagy általánosságban ennél egy kicsit jobb a helyzet: magát a „pénzügy” szót a fiatalok többsége ismeri, viszont nem használja a mindennapokban. Vannak, akik a banki alaptermékeket, termékkategóriákat is megemlítik, így például a „számlát”, a „bankkártyát”, a „hiteleket”, a „kölcsönöket”.
Bezzeg a kriptovalutáról már hallottak
A befektetési termékek közül a legtöbben a „részvényeket” említették, a többi befektetési termék ismerete alacsony szintű. Akad viszont egy kakukktojás: a „kriptovalutákat” többen is a befektetési termékek között hozták fel.
A felmérésből az derül ki, hogy
a pénzügyek nincsenek előkelő helyen a nagy családi beszélgetések témái között: szülőkkel a fiataloknak csupán negyede beszéli meg az anyagiakat. Ennek az is oka lehet, hogy a korosztály fele még nem is akar a pénzügyekkel foglalkozni.
Azért akadnak érdeklődők is: a korosztályból minden hatodik fiatal aktívan keres pénzügyekkel kapcsolatos híreket, információkat.
Az, hogy egyelőre nem kívánnak a témával foglalkozni, nem jelenti azt, hogy ne tartanák fontosnak. Csak éppen úgy gondolják, hogy egy későbbi életszakaszban válik majd igazán érdekessé: amikor egyetemre mennek, és majd magukat kell ellátniuk, kollégistaként bevásárolniuk és beosztaniuk a rendelkezésre álló pénzt. Ugyanígy meghatározó életszakasznak tekintik a munkába állást, amikor már saját fizetést kapnak, és önállóan kell gazdálkodniuk, esetleg lehetőségük lesz komolyabb összeget félretenni.
A családalapítás a fordulópont
A családalapítást mindenképpen olyan mérföldkőnek tekintik, amikor már érdemben foglalkozniuk kell a pénzügyekkel. Meglepő és egyben megnyugtató, hogy bár sokan hárítják még maguktól a gazdálkodás felelősségét, annak tudatában vannak, hogy mi mindennel nincsenek tisztában.
Úgy gondolják, hogy adózásról, banki és megtakarítási termékekről kellene még tanulniuk.
Ahogy közelednek az érettségi és a nagykorúság felé, úgy válnak érdeklődőbbé a pénzüggyel kapcsolatos téma iránt is – derül ki a K&H fiatalok pénzügyi tudatosságával kapcsolatos reprezentatív felmérésből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)