Január végén a 167 milliárd forintot is meghaladták az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pénzeszközei – derül ki a Magyar Nemzeti Bank közleményéből.
Az uniós jogszabály, illetve a hazai hitelintézeti törvény előírása szerint a garanciaalapnak legkésőbb július harmadikáig kellett volna elérni a megfelelő feltöltöttségi szintet, ami a potenciális kártalanítási kötelezettség alá tartozó teljes banki betétállomány 0,8 százalékára rúg.
Pozitív hír azonban, hogy a január végi összeg már 1,15 százalékos feltöltöttségi szintet jelez. Az előírt minimumot az OBA már tavaly elérte, mostanra a tagintézményi befizetések révén jelentősen meg is haladta azt.
A feltöltést úgy sikerült határidő előtt teljesíteni, hogy a 2022-ben – a hazai bankrendszeren kívüli nemzetközi okok miatt – végelszámolás alá került hazai Sberbank betéteseinek több mint 140 milliárd forintot fizetett ki az OBA a banknál maradt betéteik után – írják.
Hamarabb fizet
A betétesek érdekét védő fontos idei változás, hogy az OBA (a korábbi 10 munkanap helyett) 2024-től még gyorsabban, 7 munkanap alatt fizetné ki a betéteseket, ha egy bank esetleg bajba kerülne.
Az OBA ugyanis egy hitelintézet fizetésképtelensége esetén nyújt betétesenként és hitelintézetenként legfeljebb 100 ezer eurónak (egyes esetekben 150 ezer eurónak) megfelelő forint kártalanítást a pénzüket eddig ott kamatoztató vállalati és lakossági betéteseknek. Ez forintban a jelenlegi árfolyamon 38,9 és 58,4 millió forint közötti maximumot jelent.
A jegybank felhívta a figyelmet: az egyre népszerűbb kriptoeszközökre nem vonatkozik az OBA garanciája.
Nem csak egy alap van
Az itthon tíz éve működő, s a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság tanulságaként létrehozott Szanálási Alap vagyona idén január végére megközelítette a 128 milliárd forintot.
Az eljárás célja, hogy egy bank válsága esetén ne adófizetői pénzek felhasználásával, hanem elsősorban az adott hitelintézet tulajdonosainak tehervállalásával viseljék annak veszteségeit.
Ha ugyanakkor a szanálás közérdeket szolgál, akkor – a pénzügyi stabilitás további erősítésére – a bank átszervezésére, életképességének helyreállítására a Szanálási Alap is adhat forrásokat, tették hozzá.
Rekord
A két alap vagyona közösen majdnem 300 milliárd forintot tett ki, amellyel a pénzügyi stabilitási védőháló fontos részeként segítik a magyar bankrendszer biztonságos működését.
Korábban ekkora állománya nem volt ezeknek az alapoknak sem egyenként, sem együttesen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)