Idén január végén Jurij Dragancsuk ukrán pénzügyminiszter-helyettes azt nyilatkozta, hogy két állami tulajdonban lévő ukrán bank iránt érdeklődnek külföldi befektetők: az Ukrgasbank és a Sens Bank iránt, és ezeknek az értékesítésére aktívan készül Ukrajna. A bankok iránt külföldi pénzintézetek is érdeklődnek.
Az ukrán Ekonomicseszkaja Pravda (EP) két, a bankeladásokkal kapcsolatos tárgyalásokhoz kapcsolódó informátora megerősítette, hogy a nyugati bankcsoportok érdeklődése valóban megvan az ukrán állami bankok iránt, és azt mondták, hogy
a két ukrán bank közül az egyiket, a Sens Bankot az OTP szeretné megvásárolni.
A Sens Bank esetében a vételár a Dragon Capital szerint 6-12 milliárd hrivnya, vagyis jelenlegi árfolyamon 57-115 milliárd forint lehet, de a végső vételárat a korábbi tulajdonosai által kezdeményezett jogi eljárás is befolyásolja, ők ugyanis 1 milliárd dollárt (360 milliárd forintot) követelnek az államtól a bank kisajátítása miatt – írja a Portfolio.
Egyesülés esetén ez lenne a legnagyobb bank Ukrajnában
Az EP azt írja, amennyiben a tranzakció létrejönne, és az ukrán OTP-t egyesítenék a Sens Bankkal, az így létrejövő bank mérlegfőösszege alapján a negyedik legnagyobb bank lenne Ukrajnában, a Privatbank, az Oschadbank és az Ukreximbank mögött.
Az OTP Csoport pénteken jelentette be, hogy eladja román leányvállalatát. A vevő a piacvezető román bank, a Banca Transilvania.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki