Erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. A zivatarok rendszerbe szerveződhetnek, az egymást követő cellákból lokálisan nagyobb mennyiség is hullhat.
Ma napközben hazánk nagy részén kitart a felhős idő, és csapadék is több hullámban várható. Főként a délnyugati tájakon válhat szakadozottá a felhőzet, és arrafelé csapadéknak is kisebb az esélye. Estefelé már máshol is csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. A délies szelet élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14 és 22 fok között alakul, a tartósabban csapadékos tájakon számíthatunk az alacsonyabb értékekre.
Szombaton napos lesz a reggel, de helyenként előfordulhatnak párás, ködös tájak is. Napközben túlnyomóan napos, gomolyfelhős idő ígérkezik, zápor csak elvétve alakulhat ki. A délnyugati szél még többfelé élénk, néhol erős lehet. Délután 18-23 fok várható – írta az Időkép előrejelzésében.
Vasárnap folytatódik a napos idő, melyet csak időnként zavarhatnak meg a fátyol- és gomolyfelhők. Kisebb zápor, zivatar legfeljebb elvétve lehet. A Tiszántúl kivételével megélénkül, a Dunántúlon megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.
Hétfőn is marad a napos időjárás, kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz csak felettünk. Csapadék nem várható. Csak helyenként élénkül meg a délies szél. Napközben 21-27 fok valószínű.
Kedden a sok napsütés mellett délután a Dunántúlon növekedhet meg a gomolyfelhőzet és alakulhat ki zápor, zivatar. Gyenge, mérsékelt lesz a keleties légmozgás. A csúcshőmérséklet 20-27 fok között várható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?